Netanjahu: Stabilitás, bármi áron

2019. szeptember 12.

Veszprémy László Bernát
Benjamin Netanjahu megítélése immár nemcsak a publicisták és a politológusok feladata, de a történészeké is.

A jobbközép Likud elnöke nemrég lekörözte az államalapító David Ben-Guriont is a kormányfői pozícióban töltött napok számában: Netanjahu (híveinek csak Bibi) idén júliusban volt összesítve 13 éve és 128 napja a zsidó állam miniszterelnöke. Mi a mérlege az eddigi kormányzásának?

Érdekes ellentmondásra hívta fel a figyelmet Gil Szamszonov elemző: Benjamin Netanjahu számos kérdésben szakított Izrael első jobboldali miniszterelnökének, Menachem Beginnek az örökségével, aki átformálta a baloldali eszméktől áthatott korai zsidó államot. A lázadó, forradalmár alkatú Beginnek rombolnia kellett, és új alapokat lefektetnie – a Likud vezetője viszont már épít és stabilizál.

Izrael nemzetközi helyzete sosem volt olyan stabil, mint most

Netanjahu a béke híve, mégpedig komolyabban, mint baloldali kritikusai. A mai izraeli baloldal álláspontja bizonyos értelemben irigylésre méltóan könnyű, hiszen teóriákat alkotni mindig egyszerűbb, mint gyakorlati politikát folytatni egy ilyen helyzetű országban. „Bibinek” viszont egyszerre kell megtalálnia az Izrael arcát egyre jobban meghatározó vallásos cionisták és a szekuláris jobboldaliak közötti egyensúlyt, egyszerre megőrizni az állam stabilitását és közben felkészülni a vitatott területek elkerülhetetlennek tartott annektálására.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés