Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban 22,5 milliárdot fordítanak 74 iskola környezetbarát és energiatakarékos átalakítására. Ez magában foglal szigetelési munkákat, valamint fűtési-hűtési rendszerek és vízvezetékek korszerűsítését. Eddig négy iskolában fejeződtek be a munkálatok – mondta a miniszter, aki kitért arra is, hogy a következő tanévtől 1,2 millióan kapják ingyenesen a tankönyveket. Elmondta: elkészült az új Nemzeti alaptanterv, és gyakorlatilag kész a kerettanterv is.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy nagyon heterogén volt az az intézményállomány, ami állami fenntartásba került. Voltak önkormányzatok, amelyek nagyon odafigyeltek az intézményekre, míg másoknál hiányoztak az anyagi lehetőségek, vagy más oka volt a figyelem hiányának – fogalmazott. Hangsúlyozta: a most megvalósuló beruházások nem apróbb felújítások, amelyek nyaranként megvalósulnak.
Közölte, minden olyan fejlesztést sikerült befejezni, amely a tanévkezdést érintette. A beruházások folyamatosak, a magyar állam az iskolák megújításáért dolgozik, ami nagyon fontos eleme a köznevelés megújításának – összegzett a köznevelési államtitkár.