Magyar gól is bekerült a Puskás-díj döntőjébe

2019. szeptember 2. 13:11
Zsóri Dániel találata az első magyar gól a díj történetében, amely a 10-es jelöltlistán szerepelt.

Zsóri Dániel találata bekerült a legjobb három közé az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán - adta hírül hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapja

A 18 éves futballista – aki időközben a MOL Fehérvár FC-hez igazolt – a Debrecen színeiben február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón lőtte emlékezetes gólját. A 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, és a 93. percben, 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

Az ő gólján kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a legjobb háromba. Zsóri az első magyar a díj történetében, aki szerepelt a 10-es jelöltlistán. Utóbbiakra két hétig lehetett szavazni, a három legtöbb voksot gyűjtő gól közül legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki szeptember 23-án, a milánói Scalában veheti át az elismerést.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés