Nehéz sorsú települések százain segít a kormány

2019. augusztus 27. 20:18
Pintér Sándor szerint egyértelművé vált, hogy egyszerre nem tudják megoldani a „​leszakadást”.

Az állam egyedül nem tudja, a roma közösségek pedig egyedül nem képesek megvalósítani a felzárkózást, ezért együtt kell működni – mondta Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter kedden Tiszaburán. Pintér Sándor a Felzárkózó települések hosszú távú programjában szereplő első 31 település önkormányzati vezetőinek tartott tájékoztatón közölte: a kormány döntése értelmében a következő években 300 nehéz helyzetű település kap segítséget, 2019-ben az első 31 helyszínen kezdődik el a munka. A programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinálja, a végrehajtásban a nagy egyházi karitatív szervezetek és a településeken dolgozó civil szervezetek is részt vesznek.

A miniszter hangsúlyozta: a romák ma is gazdasági nehézségekkel és előítéletekkel küzdenek, ezen szeretnének javítani. Hozzátette: bár számos kísérlet történt, nem valósult meg az integrációjuk, teljes beilleszkedésük a társadalomba. „Előrelépés volt, de áttörés nem.” Kifejtette: a romák leszakadása ma is jelentős a tanulás, képzettség, az egészségi állapot, valamint a jövedelmek területén. A kormány egyértelmű álláspontja, hogy nem fogadható el ez a különbség – tette hozzá.

Komplex programok

Kitért arra, hogy a 300 települést komplex – foglalkoztatási, iskolázottsági, lakhatási, jövedelmi, bűnözési viszonyokat és a korszerkezetet egyaránt figyelembe vevő – mutató segítségével, a KSH-val együttműködve választották ki. Mint mondta, egyértelművé vált, hogy egyszerre, egy ütemben az egész ország területén nem tudják megoldani a „​leszakadást”, ezért kísérleti programokat hoznak létre. Hozzátette: számítanak a települések vezetőire a programok megvalósításában. Remélik, hogy az ő eredményeik a későbbiekben az ország más területein is például szolgálnak.

A programban több célkitűzés is szerepel. Példaként említette Pintér Sándor a nehéz helyzetű települési

önkormányzatok kiszámítható működésének elérését és a lakosság helyzetének javítását

szolgáló fejlesztések megvalósítását. Szeretnék a bűncselekmények számának további csökkenését is elérni a megélhetés javításán keresztül. A belügyminiszter kiemelt célnak nevezte a teljes foglalkoztatás elérését is.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: az ősi hagyományokból eredeztethető, hogy a magyar állam keretei között minden nép, minden üldözött nemzet otthonra talál. Magyarország nem gyarapodhatott volna, ha az itt élő népek nem közösen lépnek fel – tette hozzá. A magyar állam – amikor külső erők nem kényszerítették másra – megvédte, támogatta és segítette minden állampolgárát, minden közösséget. A „romakérdést” nemzeti sorskérdésnek nevezte a miniszter. Ennek megoldásában már évek óta jelentős szerepet vállalnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának ágazatai - tette hozzá.

Prevenció, szűrés, oktatás

„​Új egészségkultúrát honosítunk meg Magyarországon, amelynek keretében megújítjuk a teljes egészségügyi ellátórendszert” – mondta Kásler Miklós, jelezve: a cél, hogy a prevenció, a szűrővizsgálatok és az egészséges életmód hangsúlyozásával növekedjen a magyar emberek egészségben eltöltött éveinek a száma. A miniszter kiemelte: több program van, amely a felzárkózó településeket érinti. 2017-ben kezdődött meg a „​Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program, amelynek keretein belül egyszerre három szűrőbusszal járják a településeket, elsősorban specifikusan a daganatos, szív- és érrendszeri betegségekre utaló jeleket vizsgálva, mivel ma Magyarországon ezek felelnek a halálozások 75 százalékáért. Külön figyelmet fordítanak a védőnői ellátás fejlesztésére a hátrányos helyzetű településeken, hogy a jövőben minél kevesebb gyermek szülessen behozhatatlan hátrányokkal – közölte.

„​A felzárkóztatásban a legfontosabb szerepe azonban az oktatásnak, az iskolának van” – folytatta a miniszter, aki elmondta: országszerte 285 tanoda működik, amelyek 8500 tanuló hátránykompenzálását biztosítják. Az idén a kormány 2,5 milliárd forinttal támogatta a programot. Külön kiemelte Kásler Miklós az Útravaló ösztöndíjprogramot, amelyben tanévenként 13 ezer hátrányos helyzetű tanuló vesz részt. A felsőoktatási rendszer szerves részét képezik azok a programok – mint például a Bursa Hungarica Ösztöndíj, az Út a diplomához ösztöndíj, a Felsőoktatási Mentorprogram, illetve egyéb szociális támogatások –, amelyek a hátrányos helyzetű hallgatókat segítik, hogy a mindennapi gondoktól mentesen, megfelelő mértékben tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni. A tehetséges roma hallgatók számára továbbá 11, kivételes eredményeket felmutató szakkollégium működik.

Mintaként a Jelenlét program szolgál

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke kijelentette, nincs minden helyen használható módszer, minden település más és más beavatkozást igényel. Minden településben közös viszont, hogy a fókuszban a gyermek van – jegyezte meg. A kiválasztott 300 településen összesen 270 ezer ember él, nagy részük roma származású. A lakosság iskolai végzettsége és foglalkoztatottsági rátája alacsony, a komfort nélküli lakások aránya meghaladja az országos átlagot. A program szakmai alapja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Magyar Örökség Díjjal is kitüntetett Jelenlét programja, amely nem előre megírt feladatokat valósít meg településeken, hanem a helyben megismert problémákra keres gyakorlati megoldásokat, és szociális diagnózisok felállításával jelöli ki a fejlődés irányába tett lépéseket – mondta.

(MTI)

Összesen 124 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Népszavazás kell, SOS:
"18 éves, 40 kg-os "anyukán" három kisgyerek lóg"...
Az állam folyósíthat-e pénzt szülésre, legalább 3 év munkavégzést/felsőoktatást nem igazolók szülésére?
Igen - Nem.

Tudsz valamit edvind johnsonról?

Jó a terv és örülök, hogy Vecsei Miklós fogja össze. Tudja hol, mire van szükségük.
Rengeteget tett már a cigányokért, és nem csak a máltaiak, hanem a többi egyház is.
Eddig is sok telepet számolt fel a kormány.
Valahogyan rá kellene venni őket a tanulás ízére. Azért sokakat sikerül, többeket pedig nem.

Én utakat építenék először, hogy ne a sárba kelljen iskolába, munkahelyre menniük.

Azt írta, hogy májusban Rómába megy. Mondtam, hogy én akkor nem tudok, majd nyáron, de Rómát most kihagyom.
Május óta nincs itt, legalábbis ezen a nicknevén.

Lelkünk? kozmosz, csak annyit írt, hogy "nem".

Csak elvágni nem tudta. Megtettem helyette én.

Milyen Palika? Ja az a palika. Az a palika ki van nálam ikszelve, úgyhogy nem tudom, hogy mit írt le.

Remélem nincs semmi baja, mármint edvindnek. Jókat lehetett vele hülyéskedni.

Ez tuti? Károly bácsi az edvind?

Reménykedjünk. Egyáltalában nagyon bíztató, h. fölmérték a feladatot és elindult egy már bizonyítottan alakalmas egyházi szervezetek irányította program.

Úgy látszik, a norvég pénz nélkül. Európa ebben sem fog segíteni, ill. kizárólag elfogadhatatlan feltételekkel tenné.

Abszolút értelmes, h. határozottan a gyerekeket célozzák meg a fölzárkóztatásra nyújtott segítséggel.

Nincs más út, csak előre.

Azóta elmúlt 40 év. Összehasonlítod a falun átvezető aszfaltozott utakat, a putrikhoz vezető "természetes" utakkal?
Hogy menjenek be az iskolába a gyerekek, vagy vonattal a munkahelyére a cigányember ha egy sártengeren megy keresztül előtte?
Persze, hogy ezen kívül más gondok is vannak. Hogy járna szívesen egy gyerek az iskolába, ahol folyamatosan kudarcok érik és otthonról sem kap támogatást?
Még Budapesten sem fejezik be sokan a negyedik osztályt.
Erről beszélt Pintér, hogy nem sikerült integrálni őket.

Válaszok:
Sulammit | 2019. augusztus 28. 18:13

Nem semmi 40 év korkülönbség.

"Kukorelly Endre, József Attila-díjas író és költő áprilisban lesz 68 éves. Az elismert művész eddig sosem nősült meg, és gyermeke sem született. Ám még nem mondott le teljesen a családalapításról, negyven évvel fiatalabb barátnőjével hosszú távra tud tervezni "

https://femina.hu/hazai_sztar/..

Az nem lehet, hogy más néven ír?

Azért a rendőrség arra van, h. rendet tartson, még a cigánytelepeken is.

Drákói büntetéseket kéne a drogkereskedelemmel, söt, a használattal kapcsolatban is bevezetni, aemnyiben ezt a nemzetközi környezet egyáltalában lehetővé tenné.

Nem a netezésből lett elege Bbjnicknek , hanem azokból, vagy abból a nick névtolvajból, aki szórakozott vele. Nem volt türelme kivárni, amíg a mandi intézkedik, mint Dodo bácsi esetében, vagy Fahrenheitében. Abban az időben, azt hiszem ez tavaly volt, többekkel szórakoztak. Nagyon figyelni kellett a betűket, hogy észrevedd, hogy hamisítóval beszélgetsz, vagy az eredetivel.

Az a neve, amit írtál? Bbjnicknek? Rezisztor Ignác?
Még sosem találkoztam ezzel a névvel, nem mintha ez jelentene valamit. Nagyon sokról gondolom, hogy biztos új, közben már évek óta, vagy régebben, mint én itt vannak.

Azzal ma és tegnap én is. Nem semmi az az "ember".
Ördögtől megszállott nyugodtan leszögezhetjük.

Ez igaz, de aztán visszaállította az eredeti nevét Fahrenheitnek, de addigra már az ex-et tette a neve mellé és már nem akarta visszavenni az eredetit.
Ezt írta nekem Fahrenheit, amikor egyszer rákérdeztem.

Tényleg bölcsuhu. Egyszer írtam neki, hogy a bagoly egyáltalán nem bölcs, se nem okos madár, de valamivel elmaszatolta a dolgot.

Róla beszélgettünk már te, meg én és egyetértettünk.

Nem hosszú ú-val írta először a nevét? Úgy emlékszem, hogy szóltam ezért neki, amikor a bölcset is szóvá tettem, az volt a válasza, persze blöffölt, hogy pont azért írja hosszúval, mert a bagoly nem bölcs.

Röhejes volt, hogy még a választott nicknevét sem bírta helyesen leírni.

Azt mondta, hogy nyelvtan nácik vagyunk, ha rászóltunk.

Tavaly, bemutatott a mandi tanárokat, akik úgy tanítanak, - végül is semmi különös - ahogyan kell.
Te jó ég, hogy miket írt róluk! Mindegyiküket elásta, bemocskolva előtte.
Nem fogta fel, hogy ma már nem úgy tanítunk, hogy felütjük a naplót, lapozgatunk benne, feleltetünk pár embert, aztán elmagyarázzuk az új anyagot és csá! Szünet.

Te mondtad, hogy nem is tanár lehetett, hanem valami oktató.
Leginkább kioktató, ha jól visszagondolunk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés