Hiába brit kormányfő az élettársa, ő nem utazhat az Egyesült Államokba

2019. augusztus 22. 7:36
Valószínűleg azért, mert 2018-ban egy terroristák által uralt területen járt nőjogi aktivistaként.

Boris Johnson brit kormányfő élettársától, Carrie Symondstól megtagadták az amerikai vízumot – jelentette a New York Post című amerikai napilap.   A lap értesülései szerint Symondstól feltehetően azért tagadták meg a beutazást, mert tavaly Szomáliföldön – a Szomáliához tartozó, ám de facto önálló államként működő területen – járt.

A 31 éves Carrie Symonds a világóceánok védelme érdekében tevékenykedő Oceana nevű környezetvédelmi csoporttal közös programon kívánt részt venni. A női csonkítások ellen fellépő aktivistaként tavaly egyik kolléganőjével együtt járt Szomáliföldön, és megbeszéléseket folytatott Muse Bihi Abdival, az önmagát 1991-ben független államnak kikiáltó régió „elnökével” is. Az Egyesült Államok nem ismeri el Szomáliföld önálló államiságát, ezenkívül a területet terroristák uralta vidékként tartja számon.

Nem világos, hogy Symonds az elektronikusan benyújtott utazási engedély formulájával, vagyis az úgynevezett ESTA-vízummal akart-e beutazni, amely formális vízum nélküli, 90 napos amerikai tartózkodást tesz lehetővé abban az esetben, ha a kérelmező amerikai megítélés szerint nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Az ESTA-vízumok kérdőívein azonban szerepel egy kérdés: járt-e a beutazni kívánó 2011. március elseje után Szíriában, Irakban, Iránban, Líbiában, Szudánban, Szomáliában és Jemenben. Igenlő válasz esetén az elektronikus rendszer automatikusan megtagadhatja a beutazást.

Carrie Symonds nem kíséri el Boris Johnsont a gazdaságilag legfejlettebb államokat tömörítő G7-es országcsoport e hét végén a dél-franciaországi Biarritzban tartandó csúcsértekezletére, hanem ekkor kívánt volna az Egyesült Államokba utazni. A New York Post Londonból származó információi szerint a fiatal nő helyzetét nehezíti, hogy hivatalosan nem kérheti a londoni kormány közbenjárását, mivel nem felesége Johnson kormányfőnek.

Carrie Symonds és Boris Johnson – akinek folyamatban van a válópere a feleségétől – együtt él a Downing Street 10. alatti kormányfői rezidencián. Kapcsolatukat hivatalosan elismerik a szigetországban. Ezt jelzi az a tény is, hogy II. Erzsébet királynő együtt hívta meg őket a Skóciában található balmorali kastélyba – az uralkodó nyári rezidenciájára –, ahová nyaranta a mindenkori brit kormányfőt a feleségével együtt szokta invitálni.

(MTI)

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az "elettars" nem jogi kategoria. Nincs jogkovetkezmenye, fuggetlenul attol, hogy kinek a farkat tisztelhetjuk valakiben.

"elettars"rol volt szo, nem pedig "bejegyzett elettars"rol, ami egy Magyarorszagon letezo intezmeny egyebkent is nem pedig Angliaban

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés