A honvédtisztjelöltekhez szólva az államfő azt mondta: a legtöbben 1989 után születtek azok közül, akik most ünnepélyesen esküt tesznek, tehát „fiatalabbak a visszaszerzett magyar szabadságnál”. Büszkén viselhetik azt a magyar címert, amely a „Szent Koronával hirdeti, hogy a mi történelmünk egy bátor királlyal kezdődött” – közölte. Katonai esküjük arról szól, hogy a hazát az életük árán is megvédik – tette hozzá az elnök, kiemelve, hogy az élet árán is vállalt hűség a ragaszkodás végső bizonyítéka.
Áder János felidézte, hogy a tisztjelöltek elődei közül sokan vállalták Vörösmarty Szózatának parancsát az elmúlt századok során: „Itt élned, halnod kell”. Hozzátette, hogy a Szózatban a „jobb kor” bizodalma is ott van. Azé a koré, amikor már nem kell meghalni a szabadságért, de élni és dolgozni annál inkább kell érte – jelentette ki az államfő, kiemelve: „ezért a jobb korért küzdöttünk 1989-ben, ennek feltételeit teremtettük meg az elmúlt harminc esztendőben”. „Ennek a megőrzését kérjük most önöktől” – szólt a honvédtisztjelöltekhez az államfő, hozzátéve: a „jobb kor”, a szabadság kora, közös életünk biztonsága az ő munkájától is függ.
Áder János hangsúlyozta: „hála első királyunknak és az őt követőknek, hála mindazoknak a magyaroknak, akik szabadságot és biztonságot teremtettek ebben a hazában”. Az államfő Deák Ferenc szavaival zárva beszédét úgy fogalmazott: „csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani”, (...) „a szabadság másokkal is megosztva nem fogy, hanem erősödik, s annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei”.
(MTI)