Világos 170: veterán honvédek szemébe nézni

2019. augusztus 13. 15:20

Rajcsányi Gellért
Mandiner

Szembenéznek velem 117 éve megörökített, kemény tekintetű, veterán szabadságharcos honvédek. Mit érezhettek, mit gondolhattak?

Ma 170 éve tették le a maradék magyar seregek a fegyvert Világosnál.

Ma nem egyrészt-másrésztezünk.

Ma nem méricskélünk, hogy akkor mennyire is vagyunk az 1848-as forradalom avagy az utána következő szabadságharc hívei vagy kritikusai. Vagy mennyire is helyezzük magunkat a polgárpukkasztó labanc pózába, itt-ott ellenérveket felhozva, vagy épp lerántva esetleg mindent, ami 1848-1849 az akkor élőknek és abban részt vevőknek jelentett, valami duplacsavaros posztmodern relativizálásba.

Ma nem mérlegelünk sem a Habsburgok és a Batthyány-kormány, sem Széchenyi és Kossuth érvrendszere között. Ma nem döntjük el Görgei/y hős avagy áruló mivoltát sem. Még azt sem, hogy y-nal vagy i-vel kell-e írni a nevét.

Ma csak az 1902-ben megörökített egykori szabadságharcos honvédek szemébe nézünk.

Kiskunfélegyháziak voltak: talán többük is ott állt 1849. augusztus 13-án, egy nyári hétfőn a világosi síkon, a győzedelmes Rüdiger orosz tábornokkal és seregeivel szembenézve.

Ők a fotográfia készítésekor már 53 évet éltek le az elveszített szabadságharc után: ki tudja, egyikük bujdosott, másikuk talán a börtönt is megjárta, harmadikuknak talán sikerült békében hazatérnie és berendezkednie egy megváltozott világban.

Őket addigra már 53 éve hagyta ott a lelépő Kossuth Lajos és a szabadságharc sok más nagyhangú vezére.

Ők, az otthon maradottak addigra már 53 éve éltek egykori ellenségük, Ferenc József uralma alatt. Ők rég meghaltak mostanra, ahogy a gyermekeik és az unokáik is. 

Apai felmenőimről, a Riedlmayerekről tudom, hogy volt dokumentált zalai szabadságharcos honvéd közöttük. De hogy a családom ág-bogai közül a többiek mit gondoltak az akkor történtekről, mely oldalon álltak – vagy mennyire kerülték el az oldalra állást –, nem tudom. Voltak ellenoldali, császári katonák is közöttük? Vagy csak menekültek hol egyik, hol másik sereg elől? Vagy hasznot húztak belőlük? Vagy meghúzták magukat, alámerültek és kibekkeltek? Nem tudom. 

Belepte az egészet a felejtés és a múlt mélységesen mély kútja.

Amikor a fotográfia készült, és az azt megelőző 53 évben vajon mire gondolhattak ők, a megörökítettek? Mit érezhettek? Szenvedtek? Morogtak? Lázadtak? Kiálltak? Csendben maradtak? Beletörődtek? Kitartottak?

És mit érzünk mi a honvédek láttán? Ön mit érez?

Mi tudunk majd így a 117 évvel később, 2136-ban élő magyarok, utódaink szemébe nézni?

Lesz majd miért így a jövő magyarjainak szemébe néznünk?

Lesz még valaki valamiért kíváncsi ránk? Lesz még magyar kultúránk és megőrzött történelmi örökségünk? Lesz még magyar? Lesz még a múltnak archiválása? Lesz még európai és emberi civilizációnk?

Messzire szaladtam. Pedig csak ezekbe a szemekbe néztem pár pillanat erejéig. 

Tisztelet a hősöknek, békés örök nyugodalmat az elhunytaknak.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/153254

Ajánljuk még a témában