Az Amnesty szerint veszélyes ország lett az Egyesült Államok

2019. augusztus 8. 8:31
Hasonlóképpen tett Uruguay és Japán is.

Az Egyesült Államokba utazás veszélyeire figyelmeztetett szerdán este kiadott közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet amerikai központja. A civil szervezet azzal indokolta a figyelmeztetést, hogy – mint közleményében fogalmazott – „az Egyesült Államokban oly mértékben megnövekedett a fegyveres erőszak, hogy ez emberi jogi válsághoz vezet”.

A rendszerint az amerikai külügyminisztérium által amerikai turisták számára kibocsátott figyelmeztetések mintájára kiadott közleményében az AI arra figyelmezteti az Egyesült Államokba látogatókat, hogy „mindig legyenek nagyon éberek, és legyenek tudatában annak, hogy a lakosságnál bárhol lehetnek támadó fegyverek”.

A közlemény óvta az Egyesült Államokba utazókat attól, hogy olyan helyeket keressenek fel, ahol nagy tömegek vannak. Elkerülendő helyszínekként említette a kulturális rendezvényeket, bevásárlóközpontokat, templomokat és iskolákat. Kiemelte továbbá az éjszakai klubokban és kaszinókban kötelező elővigyázatosságot is, és felhívta a figyelmet, hogy egyes embercsoportok – hovatartozásuktól vagy szexuális orientációjuktól függően – kivált veszélyben lehetnek.

Az AI bírálta az amerikai kormányt is, azt állítva, hogy a kormányzat „nem hajlandó védelmet biztosítani a fegyveres erőszakkal szemben”, jóllehet, „a nemzetközi emberi jogi törvény értelmében az Egyesült Államoknak is életbe kell léptetnie – szövetségi, tagállami és helyi szinteken egyaránt – olyan rendelkezéseket, amelyek megvédik az emberek élethez és szabad mozgáshoz való jogát anélkül, hogy félniük kellene a fegyveres erőszaktól”.

Hasonló figyelmeztetést adott ki a minap Uruguay is. A dél-amerikai állam különös elővigyázatosságot ajánlott az Egyesült Államokba készülő állampolgárainak „a senkit nem kímélő, többnyire gyűlöletből eredő erőszak” miatt. Japán detroiti főkonzulátusa – a japán külügyminisztérium közleménye nyomán – szintén figyelmeztette az ott élő japánokat. „Legyenek tisztában a fegyveres incidensek veszélyével szerte az Egyesült Államokban” – olvasható a közleményben, amely „felfegyverzett társadalomként” írja le az amerikait.

(MTI)

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És mit ajánl az AI a Nématországban való vonatra várakozással kapcsolatban?

"Az Amnesty szerint veszélyes ország lett az Egyesült Államok"

Ugyanez igaz az EU nyugati országaira.

Amikor a liberálnáci-neokohn szarral szétkent tájképet valaki, vagy egy ország elkezdi letisztítgatni, hogy az emberek felfedezhessék a kép reál-ábrázolatát, akkor A CÉLBA VETT TISZTÁZÓ MINDIG:
"veszélyes ország lett", jelen esetben éppen az Egyesült Államok, Japán és Uriguay.

Attila drága, vetne egy pillantást a mulatt Obama elnök idején lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok számára is?
Obama utolsó évében volt az egyik csúcs, 2016-ban 15 ezret meghaladó áldozati számmal.
Akkor most álljon Atti egy tükör elé és kérdeze meg magától- vajon a kurva haladó Soros bérenc Amnesty miért nem tette közkinccsé a felhívását már 2016-17 ben?

Obama utolsó évében 2016-ban 15 ezer volt a lőfegyverek áldozatainak száma. 2018-ban meg 14 ezer....

Párszor már linkeltem a Color of Crime kiadványt, amit az FBI rassazalpú statisztikáiból állítottak össze. Pár érdekeség:

• In 2013, of the approximately 660,000 crimes of interracial violence that involved
blacks and whites, blacks were the perpetrators 85 percent of the time. This meant a black
person was 27 times more likely to attack a white person than vice versa. A Hispanic was
eight times more likely to attack a white person than vice versa.
• In 2014 in New York City, a black was 31 times more likely than a white to be arrested for murder, and a Hispanic was 12.4 times more likely. For the crime of “shooting”—defined as firing a bullet that hits someone—a black was 98.4 times more likely than
a white to be arrested, and a Hispanic was 23.6 times more likely.
• If New York City were all white, the murder rate would drop by 91 percent, the robbery rate by 81 percent, and the shootings rate by 97 percent.
• In an all-white Chicago, murder would decline 90 percent, rape by 81 percent, and
robbery by 90 percent.

https://2kpcwh2r7phz1nq4jj237m22-wpengine.netdna-ssl.com/wp-content/uploads/2016/03/Color-Of-Crime-2016.pdf

Neked nincs semmiféle tiszted, ez csak "barátilag"...
Ja, hogy a szupremáciához tartozónak véled magad, ezért?
Akkor pedig - gojok között - főként nincs.

Természetesen, én is idézőjellel értettem.
Bár az érintettek halálkomolyan hisznek benne.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés