Ez már nem játék: egész Magyarország gázellátása veszélybe kerülhet a Tisza Párt miatt

„Felelős, valóban a magyar emberekért, családokért dolgozó politikai erő nem cselekedhet így” – jelentette ki Gyürk András.

A török elnök szerdán úgy fogalmazott, hogy nem ismeri el a Krím elcsatolását, miután Zelenszkij ukrán államfő kétnapos látogatást tett az országban.
Törökország nem fogja elismerni a Krím-félsziget „illegitim" orosz bekebelezését – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott találkozóját követő közös sajtótájékoztatón.
Megerősítve eddigi álláspontját Erdogan leszögezte: Törökország számára ezentúl is prioritás a krími tatárok jelenlétének, identitásának, kultúrájának védelme, valamint a szabadságjogaik biztosítása történelmi szülőhazájukban.
Zelenszkij megköszönte a török elnöknek, hogy Ankara álláspontja változatlan Ukrajna területi integritását illetően.
A két vezető elmondása szerint megbeszélésük során kiemelten foglalkoztak az országaik gazdasági kapcsolatait érintő kérdésekkel, beleértve a tervezett szabadkereskedelmi megállapodást. Zelenszkij jelképesen meg is hívta a török üzletembereket Ukrajnába. Mint fogalmazott: személye a garancia, hogy nyugodtan dolgozhatnak ott.
Zelenszkij kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Törökországba. Csütörtökön Isztambulba utazik, ahol I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka fogadja.
(MTI)