Az auschwitzi haláltáborban a roma holokausztra emlékeztek

2019. augusztus 2. 18:49
Magyarországról egy mintegy ötvenfős csoport vett részt a megemlékezésen.

Nagyszabású megemlékezést tartottak pénteken, a roma holokauszt emléknapján az auschwitzi haláltáborban – tájékoztatta Körmendi Adrienn krakkói főkonzul az MTI-t. A német és lengyel szinti-roma szövetségek szervezte megemlékezésen a legtöbb nagykövetség nagyköveti szinten képviseltette magát.

Körmendi Adrienn  elmondta, hogy a rendezvényen mások mellett jelen volt Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke, Jesse Jackson, a Rainbow/PUSH amerikai polgárjogi szervezet vezetője, Magyarországról egy mintegy ötvenfős csoport, valamint Teleki László roma politikus, volt országgyűlési képviselő is, aki – az előző évek hagyományaihoz hűen – beszédet is mondott a megemlékezésen. 

Teleki László az MTI-nek nyilatkozva felidézte: Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amit 1972 óta tartanak meg a Cigány Világszövetség határozata alapján arra emlékezve, hogy 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer romát és szintit gyilkoltak meg Auschwitz-Birkenau II.e haláltáborban. Hozzátette: mi magyarok a rendszerváltást követően kezdtük meg a megemlékezést a történtekről. 

Teleki László hangsúlyozta, szükség van arra, hogy többen megismerkedjenek a holokauszttal és ezen belül a roma holokauszttal a tanulmányaik folyamán. Mint mondta, roma politikusként fontosnak tartja azt is, hogy sokkal többet kell tenni a romák öntudatának felépülése érdekében. Rávilágított: ahhoz, hogy megszűnjön az előítélet és a rasszizmus humán erőforrásnak kell tekinteni a romákat Európa-szerte.

(MTI)

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem ünneprontásként, de:
Mikor emlékezünk meg a roma életekre költött segélyekről, amit a dolgozó magyar adófizetőktől vesznek el?

Arra mikor emlékezünk, hogy a hazai cigányság a háborúzó Európában talán a legkevesebb véráldozatot szenvedte. Karsai ezer körüli áldozatról beszél. Az 1939-es és 1947-es cenzus alapján a cigányság szépen növelte létszámát a háború alatt is.
Miközben Horvátország és Ausztria a komplett cigányságát felszámolta. Mely tényről valamiért nem hallani...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés