Mozart és a kisebbségi kortársak

2019. május 25. 17:45

Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

Ha van Euró­pának esélye a túlélésre, az az esély mi vagyunk.

„Messziről indulunk, persze csak látszólag. Hiszen a londoni Royal Albert Hall itt van a szomszédban, a kertek alján, minden itt van a szomszédban, minden itt gyűlik össze a kertünk alján, az abnormális itt halmozódik a lelkünkben, és lassan félő, hogy az agyunkban ülő kopasz cenzor elmegy nyugdíjba.

Akkor lássuk: »A londoni Royal Albert Hall Hangversenyterem művészeti igazgatója, Lucy Noble szerint a „fehér férfi titánok dominanciája” miatt nem kedvelik a fia­talok a klasszikus zenét. A megoldás a több női és kisebbségi kortárs zeneszerző és kevesebb Mozart, Bach vagy Beethoven. A zenei életben meg kell szüntetni a „patriarchális hegemóniát”«.

Tegyük el ezt a mondatot, gondosan, vigyázva, hogy el ne vesszen. Hogy ha Európa mégis túléli saját elmebetegeit és önfelszámolóit, elő tudjuk venni, és kitehessük majd koncerttermeink falára, lássa majd mindenki, mibe pusztultunk majdnem bele.

»Szép a rút és rút a szép« – vinnyogják a boszorkányok, és Macbeth már nem öl, ugyan, ölni olyan »fehér férfi dominancia«, ­Macbeth ma elfogad, beereszt, tolerál, és száműzi Mozartot koncerttermeinkből. Macbeth ma több lelket és agyat pusztít el, mint amennyit Hitler és Sztálin valaha képes volt, és közben ünnepeljük a »szabadságot«. Leghangosabban az agyhalottak és lélekamputáltak. A normalitás pedig szűköl félelmében, mert éppen fehér férfinak, nőnek, heterónak, vagyis nácinak bélyegzik.

Mindig ugyanaz a vége. Egy nagy kultúra, egy nagy birodalom előbb elveszíti identitá­sait, azután elkezd istent játszani, végül eltűnik.

A nyugati világ mára elveszítette vallási identitását, ez befejezett múltidő. Ma odafönt Skandináviában (hol vagytok, vikingek? Hová lettél, Vörös Erik, hol késel Kékfogú Harald?) a »papok« szedegetik le a keresztet a »templomokról«, nehogy megsértsék az orkokat, ma »lelkipásztorok« hirdetik, hogy nincsen Isten. Persze nagy, végső tragédiák idején mindig megcsillan a remény, az égő Notre-­Dame lángjainál franciák ezrei rogytak térdre és kulcsolták imára kezüket, franciák, a világ legszekularizáltabb (legistentelenebb) nemzete, hja kérem, zuhanó repülőn fölötte ritka az ateista. De aztán kihunyt az utolsó pernye is, és helyreállt a rend: ma a Notre-Dame közvetlen szomszédságában már az égő Notre-Dame-ot ábrázoló szuveníreket árulnak a junk foodot zabáló elefántlábú turistáknak. (»Jerünk tehát, mit is nézzük tovább, / Hogyan silányul állattá az ember.«)

A nyugati világ vallási identitása, hite odavan.

Ha ma egy marslakónak kellene megmutatni Európát, azt a marslakót ma Varsóba, Prágába, Pozsonyba, Budapestre, Zágrábba, Belgrádba, valamint fel a Baltikumba, s szinte félek kimondani: Szentpétervárra lehetne elvinni. Persze elvihetnénk a mi marslakónkat Párizsba is, Londonba is, Berlinbe is, az épületek még megvannak többé-kevésbé, de Európa lelkéből ott már semmit sem lehetne megmutatni.

Igen, Európa ma mi vagyunk. Ha van Euró­pának esélye a túlélésre, az az esély mi vagyunk. És ez roppant felelősség. E felelősség ki kell hogy mondassa velünk, hogy nem, mi nem vagyunk kompország, amely képtelen eldönteni azt is, hová tartozik, s hogy kicsoda is egyáltalán. Nem: mi vagyunk az örök Európa.

S tegyük fel bátran újra a nagy kérdést, a mi önostorozó sztereotípiáink nagy közvetítőjének, Adynak kérdését: »Szabad-e Dévénynél betörnöm/ Új időknek új dalaival?« S válaszoljuk is meg végre, farkasszemet nézve: Nem! Nem szabad! Elég volt a Nyugat új dalaiból és elég volt az új időkből! Ami ma onnan jön, az rothadás, szenny, önfeladás, katatón elmebaj, lassú öngyilkosság, önfelszámoló biztosok szabadságígérete, a szabadság iszonytató torzképe, pusztulás és halál.

...

És menjünk el szavazni. Azért, hogy mindezt megtehessük a jövőben is. És nehogy Juncker legyen a mi legjobb politikusunk is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149015

Ajánljuk még a témában