Kövér László lemondását követelte a Budapest Pride

2019. május 19. 10:00

A szervezők szerint a politikus egy szerdai fórumon másodrendű polgároknak minősítette a homoszexuális polgárokat.

2019. május 19. 10:00

Kövér László, az Országgyűlés elnöke lemondását követelték a homoszexuálisokat érintő kijelentései miatt a Budapest Pride által kezdeményezett demonstráción szombaton Budapesten, a Kossuth téren.

A szervezők szerint a politikus egy szerdai fórumon másodrendű polgároknak minősítette a homoszexuális polgárokat, illetve pedofíliához hasonlította azt, ha egynemű párok is szeretnének gyermeket örökbe fogadni.

A Kossuth tér közepére csoportosult, mintegy ezerre becsülhető tiltakozó részvételével megtartott demonstráción Antoni Rita, a Szabadnem Blog szerkesztőségi tagja hangsúlyozta, hogy a kormányzat már vérig sértette a hajléktalanokat, a szingliket, a gyermeküket egyedül nevelő nőket, a gyermekteleneket, a családon belüli erőszak áldozatait, a feministákat a gendertudományt oktatókat és tanulókat, most pedig a homoszexuálisok vannak soron.

Pásztor Tibor négygyermekes apa, aki vér szerinti gyermekei mellett örökbefogadott gyermeket is nevel, arról beszélt, hogy az örökbefogadás független a szexuális orientációtól. „Ha pedig a gyermekemet bántják, az megbocsátani nem fogom” – fogalmazott a szónok.

A demonstráció végén két nő Kövér Lászó-maszkban rövid performanszot tartott: „Kövér László átadta Kövér Lászlónak” a „Legegyenlőbb magyar” díjat, egy szivárvány színű bajuszt.

A tüntetés résztvevői szivárvány színű zászlókat lobogtattak, feltűnt a tömegben MSZP-s, momentumos, DK-s zászló, illetve a Liberálisok molinója is.

Kép: Budapest Pride, Facebook

(MTI)

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2019. május 21. 12:48
Én se engedném egynemű pároknak az örökbefogadást. Gyereknek egy nő és férfi szeretetközöségben van a legjobb esélye egészséges fejlődésre. Ebben semmiféle negatív megkülönböztetés nincsen. Mindenkinek joga van egy ellenkező neművel összeházasodni és örökbefogadási kérelmet benyújtani. Mivel örökbefogadásra 5-10 éves várolisták vannak, bőven várakozik elég ellentétes nemű pár is örökbefogadásra.
Mankó
2019. május 21. 03:19
Mikor azt mondják magukról : hogy család....
syphax
2019. május 20. 21:48
NEM GYŰLÖLJÜK A BUZIKAT, CSAK UTÁLJUK ŐKET. EGY, AZ UTCA KÖZEPIRE "PAKOLT" RAKÁS SZART SE "GYŰLÖL" A NORMÁLIS EMBER. CSAK JÓ NAGY IVBEN KIKERÜLI. MERT BŰZLIK ÉS MERT UNDORITÓ! PONT ÚGY, MINT A BUZIK.
kitiltott
2019. május 20. 09:42
Csak ezer buzi van magyarországon.. Vagy csak a Momentum DK MSZ(M)P Buzi szekciója vonult ki ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!