Gyurcsány: Orbán Viktor politikája az Európai Parlamentben kisebbségbe fog kerülni

2019. május 16. 14:10

Európa nem kér a magyar kormányfő „hazug, az európai kereszténységet hamis és számító módon védeni akaró politikájából” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke.

A Fidesz által képviselt politika kisebbségbe fog kerülni az Európai Parlamentben – jelentette ki csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az „erősebb Európáért” kiálló pártcsaládok, a néppárt, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek legalább 460 helyet fognak szerezni a 751 fős Európai Parlamentben. Eközben az Orbán Viktor politikájával egyetértők, például a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által szervezett pártcsalád akkor sem szerez 90-nél több helyet, ha a Fidesz az ő frakciójukhoz csatlakozik – hangsúlyozta.

Azzal érvelt, hogy az EP-n belül önmagában egyetlen pártnak vagy frakciónak sem lesz abszolút többsége. Nem az a kérdés, hogy kinek hány képviselője van egyedileg, hanem az, hogy ki tud barátokat és szövetségeseket találni a saját politikájához – tette hozzá Gyurcsány Ferenc, aki szerint a DK erősebb Európát, európai egyesült államokat kívánó politikája könnyebben talál majd barátokat és szövetségeseket, mint a Fideszé, függetlenül attól, hogy az utóbbinak hány mandátuma lesz.

„A kérdés az, hogy ki szerez többséget”

A pártelnököt kérdezték arról, hogy a felmérések alapján a Fidesz akár rekordmennyiségű mandátumot is szerezhet az EP-választáson. Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, hogy a magyar parlamenti választáson sem az a kérdés, hogy ki nyer egyik vagy másik választókerületben, hanem az, hogy ki szerez többséget. Az EP-választáson minden ország egy választókerület, ezért lehetnek olyan országok, amelyekben az Európa-párti erők kisebbségbe szorulnak, de összességében övék lesz a többség Európában – közölte.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a magyar kormánypárt két legalapvetőbb, a migrációról és a kereszténység védelméről szóló állítása „hamis és hazug”, és ezeket az állításokat az európai polgárok többsége mereven elutasítja. Kétségtelennek nevezte, hogy a következő években is felszínen marad a menekültkérdés. A menekültkérdés még itt fog maradni, de menekültválság mára már nincsen – szögezte le.

A magyar kormányfő „hazug politikája”

A pártelnököt szembesítették azzal, hogy Törökországban körülbelül hárommillió ember várakozik a menekülttáborokban. Azt felelte, hogy Törökországban valóban súlyos a menekülthelyzet, de az ország nem tagja az Európai Uniónak. Ehhez azt tette hozzá, hogy a magyar kormányfő is belátta, hogy szükség van egységes európai határ- és partvédelemre, aminek segítségével az európai országok képesek közösen megvédeni a kontinenst egy „olyan menekültnyomástól, amelyet nem tartunk kívánatosnak”.

Újabb kérdésre azt felelte, azért kell közösen megvédeni a tengeri és szárazföldi határokat, hogy ne is alakulhasson ki ilyen típusú probléma.

Gyurcsány Ferenc azt is mondta, hogy Európa nem kér a magyar kormányfő „hazug, az európai kereszténységet hamis és számító módon védeni akaró politikájából”. A katolicizmus ugyanis éppen az egyetemesség igényével lép fel, a katolikus egyház nincs néphez, fajhoz vagy nyelvhez kötve, minden emberhez szól - fogalmazott. Európát és az európai kereszténységet éppen Orbán Viktorral szemben kell megvédeni – jelentette ki a DK elnöke.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/148504

Ajánljuk még a témában