Az igazságügyi minisztérium – arra hivatkozva, hogy Marija Butyina együttműködött a hatóságokkal – csak 18 hónapos börtönbüntetést, majd ennek letöltése után azonnali kitoloncolást kért. A védelem szintén arra hivatkozott, hogy a nő teljes mértékben együttműködött az amerikai hatóságokkal, átadott minden dokumentumot és feltárta teljes kapcsolatrendszerét, és ezért a büntetés enyhítését szorgalmazta. „Marija cselekedetei nem voltak titkosak” – fogalmazott Alfred Carry, Butyina ügyvédje, aki kiemelte azt is, hogy ügyfele kilenc hónapon keresztül magánzárkában „senyvedett”.
A bíró nem adott helyet a védelem kérésének. Az ítélethirdetéskor leszögezte, hogy a 18 hónapos börtönbüntetésbe beszámítják az előzetes letartóztatásban töltött 9 hónapot, így Butyinának további 9 hónapig kell börtönben maradnia. Büntetése letöltése után azonnali hatállyal kiutasítják az Egyesült Államokból.
A pénteki tárgyaláson Marija Butyina könnyes szemmel kért bocsánatot és kegyelmet a bírótól. Mint mondta: „nagyon sajnálja” a történteket, és soha nem akart kárt okozni az amerikai politikának. „Az Egyesült Államok mindig nagyon szívélyes volt hozzám” – mondta, és hozzátette, hogy csak azért nem jegyeztette be magát idegen ország ügynökeként, mert nem tudott róla, hogy ezt kellett volna tennie. Tanya Chutkan bíró hangsúlyozta, hogy Marija Butyina „kifinomult módszerekkel" tevékenykedett, és sikerült „mélyen behatolnia” amerikai politikai szervezetekbe.