Nagyot esett a születések száma Magyarországon

2019. március 26. 12:15

Közel ötödével több ember halt meg januárban – közölte a portfolio.hu a KSH adataira hivatkozva.

Mint írják, 2019. januárban 7364 gyermek született, 5,5%-kal kevesebb, mint 2018 első hónapjában. A születésszám csökkenése a 2017-ben induló romló trend folytatását jelenti. Ez szerintük azzal magyarázható, hogy az év első hónapjában a kevesebb született gyerek a szülőképes korú nők számának csökkenése mellett a gyerekvállalási kedv enyhén csökkent.

Erre utal szerintük az is, hogy a teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest. Szezonálisan igazított adatok szerint a januári születésszám 2013 óta nem volt ilyen alacsony – állapítja meg az internetes portál.

Szomorú képet fest a halálozások számának alakulása is, ugyanis az év első hónapjában 13 790 fő vesztette életét, ami a Portfolió szerint számottevően, 19%-kal, azaz 2176 fővel több, mint egy évvel korábban. A KSH által kiadott közleményben a statisztikai hivatal megjegyzi, hogy a nagymértékű halálozási növekmény hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott.

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145515

Ajánljuk még a témában