Notre Dame

Szijjártó: Újabb amerikai egyetem kezdheti meg működését Magyarországon

2018. július 13. 8:30
Jövőre újabb amerikai egyetem indíthatja el a képzési programját Budapesten – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Jövő szeptembertől egy újabb amerikai egyetem indíthatja el a képzési programját Budapesten – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken New Yorkban.

A tárcavezető kifejtette: az Egyesült Államok egyik legnagyobb tradícióval rendelkező egyeteme, az Indiana államban működő Notre Dame Egyetem, amely a világranglista 150. helyét foglalja el az egyetemek globális rangsorában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást. A két intézmény oktatási együttműködése már két évtizedre nyúlik vissza, ugyanakkor idén márciusban a két egyetem új oktatási megállapodás megkötéséről döntött, amelynek keretében azt készítik elő, hogy a Notre Dame Egyetem 2019-ben szakokat indít Budapesten, míg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vatikánban is akkreditált képzése az indianai intézményben is megindul – mondta.

Szijjártó Péter közölte: a két egyetem jelenleg véglegesíti a Notre Dame magyarországi képzéseinek elindításáról szóló megállapodást, amely életbe lépésének előfeltétele a felsőoktatási törvény értelmében Magyarország és az Egyesült Államok kormányközi megállapodása. Az Egyesült Államok jogrendszere alapján ezt a megállapodást a magyar kormánynak Indiana állammal kell megkötnie – mutatott rá. Hozzátette: erről tárgyal pénteken az állam kereskedelmi miniszterével.

Kitért arra: az érvényben lévő, Magyarország és Indiana között tavaly megkötött gazdasági, kereskedelmi együttműködési megállapodás kiegészül egy oktatási fejezettel, amely rögzíti a két egyetem együttműködését és a Notre Dame magyarországi képzésének megindítását. 

Mivel Indiana állam vezetése és a magyar kormány álláspontja egy irányba mutat ebben a kérdésben, gyors tárgyalásokra lehet számítani, és nem látni akadályát annak, hogy a Notre Dame magyarországi képzései jövő szeptemberben meginduljanak – mondta Szijjártó Péter.

(MTI)

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

a notre dame egy jó egyetem, semmi baj azzal, ha szakokat indít magyarországon, csak kicsit érthetetlen a dolog. arra emlékezteti az embert, ahogy az arab emírségek lízingelik maguknak a new york university abu dhabi-t.

viszont amit szijjártó csinál, az képmutatás. csak a saját értelmetlen törvényüket próbálják legitimálni.

a ceu jóval értékesebb magyarországnak, mint két szak notre dame-ról, mellesleg egyáltalán nem világos, hogy mitől nyújtaná egy egyetem ugyanazt a színvonalat az óceán két különböző partján.

Válaszok:
Kvasztics Fedor | 2018. július 13. 11:09

az országra gondolok, a magyar tudományra.

a ceu magyarország élvonalában van pl. történelemből és matematikából, és egyértelműen a legmagasabb színvonalú pl. közgazdaságtanból és szociológiából

attól, hogy a notre dame-mal közös kurzus indul, nem fognak idejönni azok a kutatók, akik miatt jó az az egyetem.

így van.
a ceu a magyar része miatt értékes. amiatt a tudósgárda miatt, akik a ceu-n kutatnak. és akiknek jelentős része valószínűleg elhagyja az országot, ha a ceu-nak mennie kell.
ezért is értelmetlen a kormánynak az a követelménye, hogy a ceu amerikában oktasson.

Hagyjuk már ezt a dicshimnuszt! Mitől értékes annyira a CEU? Ha pedig ennyire értékes, miért nem megy magától, ha itt nem értékelik kellő képen? Bécsben állítólag szívesen látják, nincs messze, aki akar, utána megy.

Nem lehet, hogy inkább a CEU-nak, az ő fenntartójának lenne nagy presztízsveszteség, ha elmennének?

Válaszok:
emhem | 2018. július 13. 11:23
emhem | 2018. július 13. 11:25

fent leírtam, hogy mitől értékes a ceu: a kutatóktól (jelentős részük magyar), akik ott vannak.

a ceu-nak rengeteg macera és költség elköltözni.
a magyar kutatóik nyilván nem akarják, hogy bécsbe kelljen költözniük.
meg az is kellemetlen, hogy eddig mindenki budapesthez kötötte, most meg magyarázniuk kéne, hogy már bécsben vannak.

ez a történet viszont csak budapestnek presztízsveszteség, hogy képes egy ilyen egyetemet elüldözni.

nem is értem, mitől lenne presztízsveszteség egy egyetemnek, hogy egy kvázidiktatúra elüldözi..

Válaszok:
Kvasztics Fedor | 2018. július 13. 11:53

a nemzetközi tudományos közvélemény nem veled ért egyet.

társadalomtudományokban spec veri a ceu a notre dame-ot.

ceu: 202
notre dame: 275
corvinus: 401-450
elte: 450-500
többi magyar egyetem: sehol.

https://www.topuniversities.co..

Jól mondod, ez a lényeg:

"...eddig mindenki Budapesthez kötötte, most meg magyarázniuk kéne, hogy már Bécsben vannak."

Ez a magyarázat lenne a presztízsveszteség.

Korunk Marxista-Leninista Egyetemének, ideológiai vezércsillagának és fenntartójának erősnek kell magát láttatnia. Hiszen ők tudják a tutit, ők mondják meg mi a diktatúra és mi nem az. Úgy, mint említett, nagynevű elődjük.

Ha valahonnét odébb állnak, főleg az állami szabályozás miatt, aminek sem az elfogadása, sem a megtagadása nem jó számukra, az ugyanolyan blamázs, mint az EU-nak a brexit. Kiderül, hogy semmi sem nélkülözhetetlen, van élet az ő kereteiken kívül is.

az egyetem csak olyan tudást tud átadni, amit az oktatói birtokolnak.
modern tudás átadásához olyan oktatókra van szükség, akik benne vannak a modern tudomány vérkeringésében.

az egyetemek a magasabb szintű tárgyakat nem úgy oktatják, hogy valaki megír egy tankönyvet, a tanár meg leadja az anyagot, hanem az oktatók maguk állítják össze a saját tananyagukat, és saját elképzeléseik szerint súlyozzák azt.
ezt a világlátást elég nehéz átadni egy másik egyetem alacsonyabban képzett oktatójának, de persze meg lehet próbálni.

igen, de miért?
ez az, amire senki nem adott még értelmes választ.

azt ugye észrevetted, hogy semmit nem írtál arról, hogy mi értelme van a törvénynek?

persze, hogy találnak maguknak állást (akár magán a ceu-n), csak épp nem magyarországon. ez az egyik fő ok, amiért káros az, amit a kormány csinál. elüldöz kiváló kutatókat az országból.

és igen, a ceu-n tisztességes fizetést kapnak a kutatók, az állami egyetemeken meg nem. nehogy már ez a ceu hibája legyen.
de nem csak ez a probléma az állami egyetemekkel. pl. az élhetetlen bürokrácia is megkeseríti az oktatók életét.

hogy képzelted el azt, ahogy egy notre dame-i oktató magyarországon tanít? minden héten átrepüli a fél világot, hogy megtarthassa itt is és ott is az óráit?

vagy gondolod, idejönnek az oktatók félévekre? annak lehet értelme, de ahhoz embert is kell találni, aki hajlandó rá. nem világos, hogy itt erről van szó.

elhiszem, hogy nem érted, de attól még nem bonyolult:

akkreditációt az egyetemen folyó szakmai programra és oktatási rendszerre/módszertanra adnak.
nem lakcímre.
a ceu magyarországon folytat oktatást, az amerikai sztenderdeknek megfelelve.

nem "kihelyezett" egyetem, és pláne mi köze a magyar államnak ahhoz, hogy egy egyetem "kihelyezett"-e. bármit is jelentsen ez.
ez tehát nem indokolja, hogy a ceu-nak amerikában oktatnia kelljen.

minthogy a törvényt nem lehet megindokolni (te pl. meg sem próbáltad), valóban sokkal jobb lenne, ha nem létezne.

"A CEU összes matematikus "oktatója/kutatója" főállásban az MTA-n van."
ez tényszerűen nem igaz.
az igaz, hogy van pár mta-s kutató, aki a ceu-n órát tart illetve témát vezet (ilyenek egyébként az eltén és a bme-n is vannak), de attól még tény, hogy a ceu-n kiadott matematikai diplomák a legértékesebbek között vannak az országban.

megintcsak nem a ceu hibája, ha más egyetemek nem tudnak kutatókat "lízingelni" az mta-tól.

a kee és a ceu között adminisztratív jellegű különbségek vannak. ennek semmi köze a törvényhez.

a törvénybe a kormány berakott pár értelmetlen követelményt, ami kvázi ellehetetleníti a ceu működését. ez az, amit se ők, se te nem indokoltak meg sose.
legalábbis a kormány tagadja, hogy a ceu ellehetetlenítése lenne a cél. más cél viszont nem látszik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés