A szabadságjog megfogalmazása mindemellett azért is fontos a melegek számára, mert így – a vitát megkerülve – az alkotmányból lehetne levezetni, azaz engedni és támogatni a melegjogok kiterjesztését. Ezekben az esetekben pedig már nem pusztán a »békén hagyott« individuum állna előttünk, hanem az állami támogatásra is rászoruló egyén. Azaz negatív szabadságot és pozitív állami cselekvést kell feltételeznünk a melegjogok esetében egyszerre. De normális mindez?
A melegek jogaiért küzdő mozgalmak komoly sikereket értek el a nemzetközi jog »fejlődésében«. Az Európai Unió Alapjogi Chartáját az akkori tagállamok 2000-ben fogadták el Nizzában, majd 2007-ben a Lisszaboni szerződéssel kiegészítették és általános értékké emelték. A 9. cikk kimondja, hogy »a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot az e jogok gyakorlását szabályozó törvények szerint biztosítani kell«, a 21. cikk pedig tilt minden megkülönböztetést, amelybe bekerült kimondva a »szexuális irányultság alapján történő« is. E két cikk pedig könnyen egymásmellé tehető. Így a Chartát elfogadó tagállamoktól elvárják az emberjogi szervezetek, hogy a házasság intézményét, majd a gyermekvállalás jogát (értsd örökbefogadás joga) nyissák meg a homoszexuális párok előtt. És mindezt a liberális elvekre hivatkozva állítják, érvelésük lényege pedig ezúttal is az egyén autonómiájának további kiterjesztése.
A melegjogi mozgalmak számítanak a liberális politikusok támogatására, és a filozófia háttér ismét a mai liberalizmusban és annak elveiben lelhető meg. Még több szabadság, egyenlő jobb világ – hazudják szerte a nyugati civilizációban. Mesélik tovább a tündérmesét.”