Feljelentette Bayer Zsolt a megölésével fenyegetőző férfit

2018. március 13. 7:31
A békemenet szervezői provokációkra számítanak. Bayer feljelentette a merénylettel fenyegetőző férfit.

Bayer Zsolt publicista, a békemenet állandó résztvevője hétfőn feljelentette az őt lelövéssel fenyegető férfit. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint minden korábbinál több gyalázkodás éri az általuk szervezett március 15-i rendezvényt, de eddig olyan fenyegetést nem kaptak, ami miatt módosítani kellene a békemenet programján – írja keddi számában a Magyar Idők.

A békemenetet érő minden korábbinál több gyalázkodás, fenyegetés is mutatja, hogy mekkora a tét – nyilatkozta lapnak ifj. Lomnici Zoltán. A CÖF szóvivője provokátorokra is számít a kormányt támogató március 15-i felvonulás útvonalán, ezért arra kéri a résztvevőket, hogy ne üljenek fel azoknak, akik megpróbálják megzavarni a rendezvényt.

„Az elmúlt hat évben megrendezett hat békemenet minden esetben méltóságteljesen zajlott le, és ez most is így lesz” – szögezte le. Azt is elmondta, hogy a rendőrséggel a szervezők folyamatosan egyeztetnek, de eddig nem merült fel olyan tény, ami miatt meg kellene változtatni a rendezvény menetét.

„Az I. kerületi rendőrkapitányságon megtettem a feljelentést az engem ért halálos fenyegetés kapcsán” – közölte Bayer Zsolt, a lap publicistája. A békemenetek állandó résztvevője vasárnapi sajtótájékoztatóján számolt be először arról, hogy egy internetes bejegyzésben egy férfi azzal fenyegette meg, hogy a békemenet közben egy háztetőn mesterlövészpuskával fogja várni őt és agyonlövi. Bayer Zsolt a feljelentéssel azt szeretné elérni, hogy az interneten se lehessen büntetlenül fenyegetőzni. Azt is leszögezte, hogy eszébe sem jutott, hogy védelmet kérjen, nem fél kimenni az utcára, és a békemeneten is ott lesz.

(MTI)

Összesen 152 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te most Bayert dicséred???

Mi is ott leszünk!

A mesterlovesz egy virtigli demokrata, o igy vedi a demokraciat. Gardatol a Chartaig!

No , itt lenne az ideje , hogy az ellenzék is kórusban felemelje a szavát az életveszélyes fenyegetés ellen , mert az mindenki számára életveszélyes , ha a politikát fegyverrel akarják elintézni . Egyelőre sunyin és beleegyezőn hallgatnak...

Ha ez naivitás , akkor egy újságíró sincs biztonságban...Vannak helyzetek - s az életveszélyes fenyegetés ilyen , amikor nem számíthat a pártállás .

A FB ezt nem tiltotta le, csak a Lázár videóját.

Vájkálhat bárki életében , de ettől még a Békemenet célkitűzése teljesen helyénvaló !

Szakítottam velük, de egybe belenezek.

"Bayer Zsolt a feljelentéssel azt szeretné elérni, hogy az interneten se lehessen büntetlenül fenyegetőzni."

Ez, ugye, akkor BZs-ra is vonatkozna?

Ha Ön ilyen bután ócsárolja , akkor biztosan helyénvaló...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés