A gazdasági populizmus védelmében

„A gazdaságpolitika korlátozásának több példája is van, amelyek a független ügynökségekre, technokratákra, vagy külső szabályokra delegálják a feladatköröket. Ahogy leírtuk, ezek értékes funkciója annak megakadályozása, hogy a hatalomban lévők rövidlátó politikai döntésekkel saját magukat lőjék lábon. 

De vannak más szcenáriók is, amelyekben a gazdaságpolitika korlátozásai kevésbé üdvösek. Főleg azért, mert a korlátokat érdekcsoportok vagy maguk az elitek is intézményesíthetik, hogy bebetonozzák a gazdaságpolitika feletti tartós irányítást. Ilyen esetekben a hatáskörök autonóm szervezetekre való delegálása, vagy a globális szabályok elfogadása nem szolgálja a társadalmat, csupán a benfenntesek egy szűk kasztját.

Napjaink populista ellenreakciója abban a hitben gyökerezik – és nem teljesen alaptalanul –, hogy ez a szcenárió jól leírja az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikáját. A multinacionális vállalatok és a befektetők egyre inkább alakítói a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásoknak, így olyan globális rezsimeket hozva létre, amelyek aránytalanul támogatják a tőkét a dolgozók rovására. A szigorú szabadalmi rendszer és a nemzetközi beruházási bíróságok kiváló példák. De az is, ahogyan a független ügynökségeket foglyul ejtették azok az iparágak, amelyeket elvileg szabályozniuk kellett volna. A bankok és más pénzügyi intézmények különösen sikeresek voltak abban, hogy olyan szabályokat alakítsanak ki, amelyek szabad kezet adnak nekik.​ (...)

A politikai populizmus olyan veszély, amit mindenáron el kell kerülni. A gazdasági populizmus viszont esetenként szükséges. Sőt, ilyen időkben ez lehet az egyetlen módja annak, hogy megállítsuk sokkal veszélyesebb politikai unokatestvérét.”