„A nyílt utcán foglak megb*szni te k****g!” – ilyen a „polgári kultúra” az ellenzéki tüntetésen (VIDEÓ)

Ezúttal is különös felszólalásokkal és mérsékelt érdeklődés mellett tartotta meg Hadházy Ákos a Pride melletti tüntetést.

Újabb öt évre nevezték Ókovács Szilvesztert az Operaház élére, amelyet így 2023-ig vezethet.
A legnagyobb feladat minőségi fejlődésbe fordítani mindazt, amit infrastruktúrában és mennyiségben már elértünk - jelölte meg a következő évek egyik fontos célját Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt.
Emlékeztetett arra, hogy a két nagyszínházzal és számos időszaki kamarajátszóhellyel működő Opera előadások, nézők és bérlettulajdonosok számában, valamint bevételét tekintve is megduplázta eredményeit, ez a növekedés a nemzetközi operavilágban egyedülálló - hangsúlyozta, hozzátéve: a cél most már az, hogy megnövekedett próbalehetőségekkel és optimumra visszahúzott bemutató- és előadásszámmal javítsák a minőséget, így az európai élvonalba kerüljenek.
Az Erkel Színházat az elmúlt négy és fél évben 1,1 millióan látogatták, az Operaház nélküli, most futó évadban már egyedül is képes 300 ezer néző feletti teljesítményre. Mindez bizonyítéka annak, hogy a játszóhely alkalmas lett arra, hogy átvészelhessék benne az Andrássy úti épület korszerűsítésének éveit. Hozzáfűzte: 2021-ben időszerűvé válik az Erkel átépítése is, mivel a 2013-as kicsi, de gyors, mindössze nettó 1,2 milliárd forintért, hat hónap alatt lezajlott beavatkozással csak 5 éves „kegyelmi időt" nyertek, ami jövőre lejár: ezalatt kell az Operaházat korszerűsíteni.
Ókovács Szilveszter tervei szerint az Erkelben, Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőterű színházában az Operáéval kompatibilis méretű színpadot, oldalszínpadot, zenekari árkot és kiszolgáló traktust kell kialakítani. A nézőtérhez nem nyúlnának, az oda befektetett összeg eredménye tehát nem vész el. Pályázata szerint másfél év átépítés után, 2022. december 8-án kellene újra megnyitni az Erkelt, a ház 111 éves születésnapján.
(MTI)