Az ISIS-nek toborzó dzsihadistákat vettek őrizetbe Németországban

2016. november 08. 20:58

Öt embert vettek őrizetbe kedden a német hatóságok. A gyanúsítottak iraki, török, kameruni, szerb és német állampolgárok. Iraki vezetőjük, Abu Walaa még egy okostelefonos alkalmazással is próbált toborozni az Iszlám Államnak. Egy embert a családjával együtt bizonyíthatóan eljuttattak Szíriába a gyanúsítottak.

2016. november 08. 20:58

Őrizetbe vettek a német hatóságok kedden öt embert, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel. Sajtóértesülés szerint egyikük az ISIS első számú németországi vezetője. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint egy 32 éves iraki, egy 50 éves török, egy 26 éves kameruni, egy 27 éves német és egy 36 éves német és szerb kettős állampolgárt vettek őrizetbe az ISIS támogatásának gyanújával.

Az öt férfi egy országos szalafista-dzsihadista hálózatot alkotott, amelynek vezetője az iraki állampolgárságú gyanúsított, Ahmad Abdulaziz Abdullah. Az Abu Walaa nevet is használó férfi nyíltan vállalja, hogy az ISIS támogatója, hálózatának célja fiatalembereket toborozni és eljuttatni az Iszlám Államhoz Szíriába – áll a közleményben, amely szerint a csoport a kiutazás megszervezése mellett ideológiai és nyelvi képzésben is részesítette a polgárháború sújtotta közel-keleti arab országba készülő jelentkezőket. A közlemény szerint bizonyítható, hogy a csoport legalább egy embert eljuttatott Szíriába a családjával együtt.

Abu Walaa a német hatóságok szerint évek óta a helyi iszlamista körök legfontosabb figurája – emelte ki a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja, amely elsőként számolt be az öt férfi őrizetbe vételéről. Értesülésük szerint a szövetségi legfőbb ügyészség tavaly ősz óta nyomozott az „arc nélküli prédikátor” néven is ismert Abu Walaa és csoportja ügyében. A hálózat főleg a szalafista – a világi államot elutasító, a saría (muzulmán jog) alapján működő állam kiépítésére törekvő konzervatív - muzulmán vallási irányzat központjaként számon tartott két tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban tevékenykedett. Még egy okostelefonra fejlesztett alkalmazással is igyekezett harcosokat toborozni az ISIS-nek.

A hatóságok az első házkutatásokat idén augusztusban tartották az alsó-szászországi Hildesheimben egy mecsetben, a szalafista szubkultúra egyik fő találkozóhelyén. A csoport őrizetbe vételében döntő szerepe volt egy 22 éves, Szíriát megjárt fiatalember vallomásának, aki több hónapot töltött az IÁ szolgálatában, majd Törökországba szökött, és állítása szerint szakított a terrorista szervezettel. Mielőtt az idén szeptemberben visszatért volna hazájába, Törökországban interjút adott az SZ, az NDR és a WDR munkacsoportjának, amelyben az ISIS első számú németországi vezetőjének nevezte Abu Walaát.

Ralf Jäger észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter keddi sajtónyilatkozatában koronatanúnak nevezte a fiatalembert, és kiemelte, hogy a hálózat működését részletesen bemutató vallomásának köszönhető, hogy őrizetbe vehették az öt gyanúsítottat. Hangsúlyozta, hogy a hálózat felszámolásával fontos csapást mértek az ISIS támogatóira.

Thomas de Maiziére szövetségi belügyminiszter nyilatkozatában fontos sikerként értékelte a több észak-rajna-vesztfáliai és alsó-szászországi helyszínen, köztük Dortmundban, Duisburgban és Hildesheimben egyszerre végrehajtott rendőrségi akciót. Mint mondta, az öt gyanúsított őrizetbe vétele jelzi, hogy a biztonsági szervek éberek, aktívak és határozottak. Kiemelte: „nem akarunk terrorizmust Németországban, és a terrorizmus exportját sem akarjuk”. Hozzátette, hogy továbbra is nagy a terrorveszély az országban.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2016. november 09. 09:36
Amerikában vs Európa.
Anonymtalan
2016. november 08. 22:44
A jobbik elszeretné érni, ha a német testvéreiknek ne kelljen minden terroristára odafigyelni, még hozzá olyan módon, hogy ide passzoljanak párat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!