A banda mostanában összetartóbbnak látszik, mint valaha, de 2009-ben kiszállt egy meghatározó tag, John Frusciante gitáros-zeneszerző, és a Peppers ekkor mélyponton volt, Flea fejében is átfutott, hogy talán vége. Az új gitáros, Josh Klinghoffer azonban tökéletesen bevált.
„Szerintem négyféle választ kapnál tőlünk arra, milyen ma a zenekar belső ereje. Más-más személyiségek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, eltér a zenei ízlésünk, hátterünk. Abban viszont biztos vagyok, hogy a zene iránti szeretet közös bennünk, a különbözőségünk pedig erősíti a kreativitást. Anthonyval ma is ugyanolyan intenzív a kapcsolatunk, mint régen, testvérként tekintünk egymásra, ugyanakkor folyamatos a versengés közöttünk. Amikor felmegyek a színpadra, az a célom, hogy a ritmus átjárjon és ezzel meg tudjam érinteni az embereket” – fejtette ki Flea.
A két hónapja a Warner gondozásában megjelent új, sorrendben tizenegyedik RHCP-stúdióalbum, a The Getaway egy letisztult zenekart mutat. Az egyik számban Elton John, a popsztár zongorázik, a csapatot a nyolcvanas-kilencvenes években annyira jellemző düh és lázadás mintha a múlté lenne.
„Mondd meg annak, aki ezzel jön, hogy beverem a képét! A tréfát félretéve, ha tudsz olyan bandát a világon, amelyik nálunk jobban zúz, akkor tévedsz. A heves, intenzív rock ma is szerves része a zenénknek. Ami Eltont illeti, mindannyian imádjuk, amit csinál, és büszke vagyok arra, hogy a Red Hot Chili Peppers úgy tud előrelépni, hogy a korábbitól eltérő elemeket is képes becsatornázni a zenéjébe”.