Demokratikus körülmények között helyes megragadni minden alkalmat nézeteink kifejtésére, másokkal, különösen ellenzéki helyzetben a kormányon levőkével való ütköztetésére. Szent-Iványi azonban nem vette figyelembe, hogy nem egyszerűen ellenzék és kormány viszonyáról van szó, hanem arról, hogy miképpen viszonyul ellenzéke egy önkényuralmi rendszerhez. Demokráciában kormány és ellenzéke folyamatosan beszélő viszonyban van egymással, aminek az az alapja, hogy egyaránt elfogadják a demokratikus berendezkedés kereteit. Ma Magyarországon nem ez a helyzet, a Fidesz a kormányhatalom birtokában lerombolta ezeket a kereteket, s mindezt az ellenzék folyamatos tiltakozása mellett tette. Önkényuralom gyakorlóival a rendszer ellenzékének nem indokolt beszélő viszonyt fenntartania.
Ugyanez a probléma Eörsi eljárásával. Az, hogy egy demokratikus kormány vele szembenálló ellenzéki politikai szereplőt jelöljön valamilyen nemzetközi tisztségre, akitől nem várja el, hogy feladja vele szembeni kritikus álláspontját, természetes dolog. Ez így normális a demokratikus kormány és ellenzéke viszonyában. Nálunk azonban nem ez a helyzet. Nem pusztán arról van szó, hogy Eörsi mást gondol a magyar politika fő kérdéseiről, külpolitikáról, belpolitikáról, az Európai Unióról, mint a kormány, és bírálja a kormány politikáját. Arról is, hogy Szijjártó külügyminiszter abban az Orbán-kormányban tölt be pozíciót, amely hat éve irányítja a demokratikus jogállam felszámolását, amely megszüntette a magyar alkotmányosságot, amely kérdésessé teszi Magyarországnak a nyugati demokráciák melletti elkötelezettségét. Eörsi eljárása óhatatlanul olyan benyomást kelt a nemzetközi életben és itthon is, mintha Magyarország minden baj dacára alapjában normális demokrácia lenne. Ez a Fidesz érdeke, de nem a magyar demokráciáé. Ezt a különbséget, nevezetesen a demokratikus ellenzék és kormány közötti viszony, illetve az önkényuralmi rendszer és ellenzéke közötti viszony különbségét Eörsi szemlátomást nem érti.”