Csak tíz

2016. július 25. 7:11

Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Ön azt mondta a müncheni gyilkosságok után, nem találtak iszlamista szálat, igaz? Persze, Nizza után sem találtak vagy két napig…

Ki hatalmazta fel magukat, hogy kijelentsék, vége a régi világunknak? Kicsodák maguk, hogy vindikálják maguknak a jogot egy ilyen kijelentéshez? Gazemberek. Azok. És vegyék tudomásul, hogy majd mi, polgárok eldöntjük, fel akarjuk-e adni a régi világunkat. És maguknak a döntéshez sem lesz semmi közük. Amúgy pedig, mégis, hogyan gondolták? Beengedünk mindenkit az idők végezetéig? És ha majd Afrika népessége megnégyszereződik, és egymilliárd ember indul Európába, akkor mi lesz? Zárótűz a partoknál? Addig pedig utánunk a vízözön? Mert bizony ám, a Föld népessége a következő ötven évben ismét meg fog duplázódni (az elmúlt ötven évben egyszer már megduplázódott!), és ez úgy fog megtörténni, hogy csak az európai őshonos fehér rassz produkál szignifikáns népességcsökkenést. Ma például Alsó-Szászországban, maguknál, a termékenységi ráta 0,3! Vagyis ott a fehér nők már konkrétan nem szülnek gyereket!

Csak mi veszítettük el az önfenntartás és a fajfenntartás alapvető ösztönét, ami nélkül nem is lehet fenntartani az életet. És erre a magaféléknek az a válaszuk, hogy fogadjunk be integrálhatatlan, szaporodásra kész és képes, más kultúrájú, vadidegen milliókat, és eresszük rá őket a saját elöregedő, az életképtelenség jeleit mutató társadalmainkra. És az sem számít, hogy ezekkel a milliókkal terroristák érkeznek, mert maguk csak azt képesek makogni, hogy »de hát nem minden migráns terrorista«.

Ha küldök magának egy nagy tál csodálatos csokoládét, és közlöm, hogy mindössze tíz szemet mérgeztem meg belőle, maga mit tesz? Leül a foteljába, s miközben megnézi a tévében, hogy maguk miatt éppen kik haltak meg, belemarkol a csokiba és nekilát, vagy az egészet kidobja a szemétbe?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 153 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A ballib szerint kb ezerből kb egy a terrorista-mondták nagyon bizakodóan.
Tehát ezen elv szerint a németek átlag négyezer migránsnál tartanak. Úristen, mi lesz, amíg számarányosan elérik a másfél milliót?
Egyébként a ballib megmondaná, gogy konkrétan melyik az az egy?

A megoldás: a nőket csak napi 4 órában szabadjon
foglalkoztatni. Egyből lesz hely a férfiaknak és
egyből lesz ideje a nőknek babázni.

Az igazi kérdés nem a százalékarány, hanem hogy a többiek kivel szolidárisak. Terrorista társaikkal, vagy a kinézett áldozatokkal.

Ha mondjuk a szomszédom biciklit lopna, és rájönnék, följelenteném. Ha egy cigány jönne rá, hogy a cigány szomszédja biciklit lop, azt várom, hogy nem jelentené föl.

Ha a szomszédom pokolgépet barkácsolna, és rájönnék, zicher, hogy följelenteném. Ha egy szír bevándorló sátorszomszédja barkácsol pokolgépet?

Erre mi nem tudunk válaszolni, csak az, aki szervezi a bevándorlást és ilyen tanácsot ad a migránsoknak.

Ki mondja meg neked, hogy az ezerből melyik az az egy, aki tenni fog valami ártót?

"Nincs kollektív bűnösség" Kivéve, ha orosz
olimpikonokról van szó.

A politikum akkor csinál kollektív bűnöst bárkikből,
amikor csak akar. Ez a "migránsok többsége jófiú"
tartalmú duma csak porhintés. Politikai akarat kell
és ki kell őket szorítani Európából. MINDET, egytől
egyig.

"Vö. ha nincs az autódnak műszakija, akkor sem azért vonnak ki a forgalomból, mert rossz a fék, hanem mert nem estél át az előírt ellenőrzésen. Nincs ebben semmi önkény."

Ja ja, de nem vonják ki az összes mx5-öst, mert
az enyém nem ment át a vizsgán. Amúgy meg
pincsi a jó édesanyád, nagytudású.

Igen, az új sz´" amok". Kölnben többszáz "Amok-ficker" volt szilveszter éjszakáján és többszáz német " Amok-Polizist"-nek 7 hónapba került meggondolni : mit is csinált a "menekült" nyitott sliccel a német lány hasán!
Ilyen egy " Amok-Polizist" ott,ahol egy "Amok-Kanzlerin" vezeti az országot. Merkel muss weg!

Egyelőre minden gyereknek van apja, aki tartásra
kötelezhető.

Szerinted mi nekem az érdekem????
Két külön dologról beszélünk, de úgy látom, szívesen összemosod az egészet.
Az egyik, amit én mondok, a már ittlevők helyzete, tudjuk, hogy a kitoloncolás nem működik.
A másik, amiről te beszélsz, helyben kezelni az országok problémáit, hogy ne akarjanak útnak indulni.
Ez a kettő nagyon különbözik egymástól:-)))))))))))))))), gondolom, szándékosan mosod össze a kettőt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés