Kövér átültetett, pedig nem is rosszalkodtam

2015. március 16. 17:52

Kész Zoltán
Hír24
Egész ma délig úgy tudtam, hogy Fodor Gábor mellett lesz a helyem, ám jött Kövér László utasítása, miszerint Szelényi Zsuzsa mellé üljek. Interjú.

Kikkel barátkozik?

Most tettem ki a Facebookra, kik segítették a kampányomat, s ez alapján kikkel kívánok most együttműködést kötni. Kezdem Fodor Gáborral, mint független képviselővel, majd Szelényi Zsuzsával… (...)

Egyelőre van a Liberálisok egy fős »frakciója«, Fodor, és van ön, a mindenkitől független liberális balos. Ez két fő. Nem túl acélos a kétharmaddal szemben.

Innen indul egy gyümölcsöző együttműködés. Bízom benne, hamarosan mások is csatlakoznak, nemcsak a Parlamenten belül, hanem kívülről is. Olyan összefogás lenne, ami a szabadságban hívő embereket tömöríti. (...)

A lényeg, hogy öné a mandátum. A patkóban beült a nők mellé. Ön kérte azt a széket?

Nem. Egész ma délig úgy tudtam, hogy Fodor Gábor mellett lesz a helyem, ám jött Kövér László utasítása, miszerint Szelényi Zsuzsa mellé üljek.

Indoklás?

Nincs.

Kövér átültette.

Át. A sor szélére.

Pedig még nem is rosszalkodott a Házban.

Nem volt rá módom.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dehogyis, Gyurcsány.
Két pojáca nehezen férne meg egymás mellett.

Veszprém jól beválasztott ezzel a túlmozgásos vadbarommal...

Na ez a Kész jól példázza, hogy pontosan odáig jó a "buli", hogy protestből megbuktatják a Fideszt... és aztán?

Na itt kutathatod a vagyonbevallások lélektanát! :) (Szelényi-Karvalits)

Egy parlamenti székért indult. Nem volt benne a választási programjában ( pedig elfért volna a többi bugyutaság mellett ), hogy konkrétan megnevezve, helyileg melyik a vágya?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés