Az orosz atom mellett tüntettek jobbosok és balosok

2014. január 22. 12:41
Együtt tüntetett a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló moszkvai megállapodás mellett a kormánypárti Honfoglalás 2000 és a baloldali Munkáspárt, Thürmer Gyula pártja – írja a 444. A Honfoglalás 2000 korábban a Svédország elleni tüntetésével hívta fel a figyelmet magára.

Együtt tüntetettek a Paks bővítésének ügyében a kormány által Oroszországgal kötött megállapodás mellett a Honfoglalás 2000 kormánypárti civil egyesület és a Munkáspárt szimpatizánsai az orosz nagykövetség előtt – írja a 444. A demonstrálók „Roszatom: Jó atom”, „Magyaroknak olcsó áram” és „Arccal kelet felé” feliratú táblákkal tüntettek, majd támogató levelet adtak át az oroszoknak.

Nem ugyanazon az eszmei vágányon haladunk, de az, hogy egy jobboldal civil szervezet és baloldali párt összefog, rendkívüli dolog” – nyilatkozta Szilvásy, aki nem a volt titokminiszter, hanem a Honfoglalás 2000 egyesület elnöke. Szerinte azért támadják most a kormányt, mert a nyugati cégek kimaradtak az üzletből és azért kellett titokban tárgyalni, nehogy az ellenzék megfúrja a megállapodást.

Thürmer szerint az atomreaktor bővítése a társadalom közös érdeke, és ha már függenünk kell, akkor függjünk többfelé: gazdaságilag a németektől, katonailag az amerikaiaktól, energetikailag az oroszoktól.

(Kép: 444)

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

miáért kell mellette tüntetni? elveszi valaki? vagy jönnek a gonosz rézfaszuak és napenergia lesz belőle?

Barmozás nélkül is elmondhatod a véleményed.
Így hiteltelen, elhiheted, mert az indulatosság taszító.

Nem Petike, ez nem vicc.
A vicc az, hogy ti mindenen fanyalogtok. A vicc a ti permanens tagadástok. A folyamatos negatívum. Az a vicc!

És ha igen, akkor mi van?!

Nézd Bálint, van aki a Böszmeséggel, a gyűlölködéssel, ellenségeskedéssel, a másik leverésével nő össze és van aki a racionális gondolatokkal, cselekedetekkel, amely az állampolgárok érdekeit képviseli.

" magyarnak pedig,mint te,drága áram!" bevezetve a hátsó felébe.

LOL
Kínjában belepisilt, s most az hűti.

"Barmozás nélkül is elmondhatod a véleményed."

Akkor le kellene tennie a tükröt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés