Így tett állampolgársági esküt Böjte Csaba

2013. december 6. 10:55
A szeretet, a jóság, az irgalom országa épüljön fel mindannyiunk számára – kérte a ferences szerzetes ünnepi beszédében.

Ünnepélyes állampolgársági esküt tett az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön a Parlamentben. 

Ma már a világ szinte minden pontján élnek magyarok. Mi azt valljuk, hogy ők is – lakóhelyüktől függetlenül – nemzetünk tagjai. Hosszú idő után 2010-ben végre sikerült levernünk azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a XX. század helyezett rá. Levertük a lakatot, és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az eskütétel alkalmából.

Böjte atya beszédében a következőket mondta: „A szeretet, a jóság, az irgalom országa épüljön fel mindannyiunk számára! Egy olyan ország, ahol a határokon át lehet járni, ahol az ember embertársának testvére. Hol nem üvöltenek a farkasok, s ahol béke van. Köszönöm szépen, hogy itt lehetek, hogy a korona előtt megvallhattam hitemet, nemzeti identitásomat. Isten áldja meg magukat!”

Összesen 134 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Előbb vagy utóbb a te szemed is ki fog nyílni. Rá fogsz jönni, hogy azért mert Böszme taccsra tette az országot, még nem I.Viktor az ország hőse, a fehér lovon. Igen sok van az ö rovásán is...

Na, szóval "megélhetési prolitikus" nem csak bunkó.
Neki még eredeti gondolata sincs a viccelődéshez. Ezt a koronafelpróbálást még Kuncze sütötte el az első Orbán kormány idején.
Ma már ez nagyon lapos és poros humor; annyira, hogy már nem is humor, hanem szánalommérő faktor.

Mintha nem tudná, hogy jelképes az ötszázezredik hely!
De nyilván ez is csak "mélymagyar hőbörgés" a magafajták szerint.

Ekkora elfogultsággal nem lehet vitatkozni. A fóbia betegség.

Én hallottam beszélni Erdélyben Böjte Csabát, minden szava hiteles. Nem pártpolitizál, arról pedig nem tehet, hogy nem a szocik szorgalmazták, hogy magyar létélre hivatalosan is az lehessen.

Jhaaaaj!!!:O (Ásít)

'a parlamenti cigánytól óvta'

A szelektív rasszista a legocsmányabb fajta.

És még magyar is a rohadék, felháborító...

Igen, loptál Sanyi. A libsi egyeduralmat.

Elárulod, hogy neked milyen kötelezettségeid vannak? Mondjuk az, hogy a "jogokat kap" kifejezést használtad, már előre vetítette, hogy számodra vannak alsóbb és felsőbbrendű emberek, az alsóbrendűek meg csak ne kapjanak egyenlő jogokat (de még egyenlőeket sem kapnak, ez a legszuperebb rész).

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés