Mennyire vált birodalmivá az EU?

2013. október 21. 9:12

Írta: Bakó Beáta
A Szabad Európa vitasorozat keretében rendezett „Mi is ez az Európa?” című pénteki konferencián politikusok és szakértők keresték a megoldást az Unió válságára. Hogyan változott gazdaságiból egyre inkább politikaivá az unió – egyáltalán, mennyire lehet a nagy szavakon túl valóban politikainak mondani az integráció jelenlegi szintjét?

Megnyitó beszédében Schöpflin György fideszes EP-képviselő hangsúlyozta: az európai integráció folyamata a valaha volt legjobb konfliktusfeloldó eszköz, amit a második világháború után a további háborúk megelőzésére találtak ki. Mára azonban szerinte jó néhány birodalmi jellegű vonást is magára vett az unió: a hangsúly a sokféleség helyett inkább az egységen van, ez például abban is megnyilvánul, hogy a közös értékek gyakran felülírják a tényeket.

Ezt részben a liberalizmus fogalmi változásával támasztotta alá: míg a Mill és mások nevével fémjelzett klasszikus liberalizmus a másság modus vivendijének elfogadását hirdette, addig a liberalizmus az elmúlt tizenöt-húsz évben átalakult, s már egy monopoligényt támaszt a demokrácia fogalmának meghatározására, vagyis csak a liberális demokráciát tekinti demokráciának, kizárva mondjuk a keresztény vagy konzervatív megközelítést. Több tagállam, például Magyarország sem fogadja el a demokrácia ilyen kizárólagosan liberális felfogását – tette hozzá.

A Schöpflin által felvázolt „liberális hegemóniával” szemben Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint az EU egyáltalán nem politikai szervezet. Mint mondta: mindenhol azt tanítják az iskolában, hogy – miként Schöpflin is utalt rá – az integráció a világháborúra adott reakció volt és a béke megtartása érdekében jött létre. Azonban a Római Szerződésekben nyoma sincs a politikának, ezek tisztán gazdasági céllal jöttek létre. Az uralkodó felfogás szerint az Európai Gazdasági Közösség célja valóban csak a közös piac megteremtése volt, de utóbb az EK, majd az EU létrejöttével egyre inkább belopakodott a politika az integrációba.

Pogátsa viszont azt állítja, hogy a politika ma sem meghatározó az EU életében: nem lett belőle föderális állam, nem lett európai alkotmány sem; ami az integrációban tényleg „bejött”, az tulajdonképpen csak az euró. „Az európai integráció másról sem szól, mint az euróról, főleg manapság” – fogalmazott a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója, hozzátéve; e nélkül nehéz is lenne versenyezni a liberalizált piacon. Hangsúlyozta: nem csoda, hogy az újabban csatlakozó Közép-Kelet európai államok nem bírják a versenyt, hiszen attól még, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk, fél évszázad szocializmussal a hátunk mögött nem fogjuk utolérni Nyugat-Európát. Egy olyan piac, ami csupán egyenlő feltételeket biztosít, egyenes startvonal nélkül, aligha biztosítja a valódi esélyegyenlőséget.

A Közép-Kelet európai térségben két gazdaságilag sikeres országot említett: Szlovéniát és Csehországot. Előbbiről elmondta, hogy az gazdasági értelemben nem is tartozik a térségbe, sokkal inkább a német modellt követi; míg Csehország esetében felhívta a figyelmet, hogy a magas GDP ugyan jól mutat, de érdemes mögé is nézni. A GDP ugyanis csak azt mutatja meg, hogy mennyit termel az adott gazdaság, de hogy mindez hogyan kerül elosztásra, azt már nem. Vagyis a magas GDP mutatók ellenére még Csehországban is jóval alacsonyabbak a fizetések a nyugati átlagnál, és az állam adóbevétele is kevesebb.

Pogátsa arra is rámutatott: nincsenek valódi gazdasági sikersztorik az EU tagállamok között, a legtöbb tagállam a csatlakozása után sem mutatott fel jelentősebb fellendülést, vagy ha igen, azt nem feltétlenül az EU-nak köszönhette – hozta fel például Írország példáját.

A gazdaság működőképességével szorosan összefüggő bevándorlással kapcsolatban Katharina Senge, a Konrad Adenauer Alapítvány munkarársa ismertette a főbb tendenciákat, elsősorban Németországra koncentrálva, amely az elmúlt időszakban az Unió első számú bevándorlási célországa lett. A legnagyobb mértékben még mindig törökök érkeznek, de sokan jönnek a szomszédos európai országokból is – mondta el Senge, hozzátéve, Németországnak szüksége is van a bevándorlókra, hogy fenn tudja tartani a gazdaságot.

A bevándorlás arányait és folyamatát jól tükrözi, hogy míg a felnőtt lakosság körében összesen mintegy húsz százalékot tesznek ki az első és második generációs bevándorlók együttesen, addig az öt év alatti gyermekek körében ez az arány meghaladja az egyharmadot, nagyvárosokban pedig még ennél is magasabb. Kiemelte: a nyelvtudás hiánya miatt a bevándorlók jelentős része nehezen integrálódik a német társadalomba, ezért nagy figyelmet fordítanak a nyelvoktatásra. Az integrációs politika átfogó, a munka világától a kultúrán át az oktatásig terjedő jellege miatt annak hatásai azonban csak hosszú távon lesznek érezhetők – foglalta össze.

Hogy az egységesítő európai értékek ne politikaiak lennének, az magyar szemmel, főleg a Tavares-jelentés után elsőre furcsa gondolatnak tűnhet. A liberalizmus azonban nem csak a demokrácia kizárólagos meghatározására törekszik, hanem (még mindig) az egyenlőség érvényesítésére és emberi jogok folytonos tiszteletére is – ezért is lesz mindig vonzó célpont a gazdag és néptelenedő Európa a szegény tömegek számára, akiknek a munkaerejére mind jobban rá fog szorulni.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés