Mennyire vált birodalmivá az EU?

2013. október 21. 9:12

Írta: Bakó Beáta
A Szabad Európa vitasorozat keretében rendezett „Mi is ez az Európa?” című pénteki konferencián politikusok és szakértők keresték a megoldást az Unió válságára. Hogyan változott gazdaságiból egyre inkább politikaivá az unió – egyáltalán, mennyire lehet a nagy szavakon túl valóban politikainak mondani az integráció jelenlegi szintjét?

Megnyitó beszédében Schöpflin György fideszes EP-képviselő hangsúlyozta: az európai integráció folyamata a valaha volt legjobb konfliktusfeloldó eszköz, amit a második világháború után a további háborúk megelőzésére találtak ki. Mára azonban szerinte jó néhány birodalmi jellegű vonást is magára vett az unió: a hangsúly a sokféleség helyett inkább az egységen van, ez például abban is megnyilvánul, hogy a közös értékek gyakran felülírják a tényeket.

Ezt részben a liberalizmus fogalmi változásával támasztotta alá: míg a Mill és mások nevével fémjelzett klasszikus liberalizmus a másság modus vivendijének elfogadását hirdette, addig a liberalizmus az elmúlt tizenöt-húsz évben átalakult, s már egy monopoligényt támaszt a demokrácia fogalmának meghatározására, vagyis csak a liberális demokráciát tekinti demokráciának, kizárva mondjuk a keresztény vagy konzervatív megközelítést. Több tagállam, például Magyarország sem fogadja el a demokrácia ilyen kizárólagosan liberális felfogását – tette hozzá.

A Schöpflin által felvázolt „liberális hegemóniával” szemben Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint az EU egyáltalán nem politikai szervezet. Mint mondta: mindenhol azt tanítják az iskolában, hogy – miként Schöpflin is utalt rá – az integráció a világháborúra adott reakció volt és a béke megtartása érdekében jött létre. Azonban a Római Szerződésekben nyoma sincs a politikának, ezek tisztán gazdasági céllal jöttek létre. Az uralkodó felfogás szerint az Európai Gazdasági Közösség célja valóban csak a közös piac megteremtése volt, de utóbb az EK, majd az EU létrejöttével egyre inkább belopakodott a politika az integrációba.

Pogátsa viszont azt állítja, hogy a politika ma sem meghatározó az EU életében: nem lett belőle föderális állam, nem lett európai alkotmány sem; ami az integrációban tényleg „bejött”, az tulajdonképpen csak az euró. „Az európai integráció másról sem szól, mint az euróról, főleg manapság” – fogalmazott a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója, hozzátéve; e nélkül nehéz is lenne versenyezni a liberalizált piacon. Hangsúlyozta: nem csoda, hogy az újabban csatlakozó Közép-Kelet európai államok nem bírják a versenyt, hiszen attól még, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk, fél évszázad szocializmussal a hátunk mögött nem fogjuk utolérni Nyugat-Európát. Egy olyan piac, ami csupán egyenlő feltételeket biztosít, egyenes startvonal nélkül, aligha biztosítja a valódi esélyegyenlőséget.

A Közép-Kelet európai térségben két gazdaságilag sikeres országot említett: Szlovéniát és Csehországot. Előbbiről elmondta, hogy az gazdasági értelemben nem is tartozik a térségbe, sokkal inkább a német modellt követi; míg Csehország esetében felhívta a figyelmet, hogy a magas GDP ugyan jól mutat, de érdemes mögé is nézni. A GDP ugyanis csak azt mutatja meg, hogy mennyit termel az adott gazdaság, de hogy mindez hogyan kerül elosztásra, azt már nem. Vagyis a magas GDP mutatók ellenére még Csehországban is jóval alacsonyabbak a fizetések a nyugati átlagnál, és az állam adóbevétele is kevesebb.

Pogátsa arra is rámutatott: nincsenek valódi gazdasági sikersztorik az EU tagállamok között, a legtöbb tagállam a csatlakozása után sem mutatott fel jelentősebb fellendülést, vagy ha igen, azt nem feltétlenül az EU-nak köszönhette – hozta fel például Írország példáját.

A gazdaság működőképességével szorosan összefüggő bevándorlással kapcsolatban Katharina Senge, a Konrad Adenauer Alapítvány munkarársa ismertette a főbb tendenciákat, elsősorban Németországra koncentrálva, amely az elmúlt időszakban az Unió első számú bevándorlási célországa lett. A legnagyobb mértékben még mindig törökök érkeznek, de sokan jönnek a szomszédos európai országokból is – mondta el Senge, hozzátéve, Németországnak szüksége is van a bevándorlókra, hogy fenn tudja tartani a gazdaságot.

A bevándorlás arányait és folyamatát jól tükrözi, hogy míg a felnőtt lakosság körében összesen mintegy húsz százalékot tesznek ki az első és második generációs bevándorlók együttesen, addig az öt év alatti gyermekek körében ez az arány meghaladja az egyharmadot, nagyvárosokban pedig még ennél is magasabb. Kiemelte: a nyelvtudás hiánya miatt a bevándorlók jelentős része nehezen integrálódik a német társadalomba, ezért nagy figyelmet fordítanak a nyelvoktatásra. Az integrációs politika átfogó, a munka világától a kultúrán át az oktatásig terjedő jellege miatt annak hatásai azonban csak hosszú távon lesznek érezhetők – foglalta össze.

Hogy az egységesítő európai értékek ne politikaiak lennének, az magyar szemmel, főleg a Tavares-jelentés után elsőre furcsa gondolatnak tűnhet. A liberalizmus azonban nem csak a demokrácia kizárólagos meghatározására törekszik, hanem (még mindig) az egyenlőség érvényesítésére és emberi jogok folytonos tiszteletére is – ezért is lesz mindig vonzó célpont a gazdag és néptelenedő Európa a szegény tömegek számára, akiknek a munkaerejére mind jobban rá fog szorulni.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Talán nem kellett volna anno elolvasás nélkül ratifikálni a lisszaboni szerződést.

Szerintem Schöpflin György túl árnyaltan fogalmaz, Pogátsa viszont mellébeszél, amikor azt állítja, hogy „a politika ma sem meghatározó az EU életében: nem lett belőle föderális állam, nem lett európai alkotmány sem;”

Maga az a tény, hogy a pártok képviselői vannak döntő számban jelen a uniós parlamentben és nem a képzett és gyakorlott szakemberek bizonyítja a politika meghatározó szerepét. Ennek eklatáns példája a Magyarországgal kapcsolatos vitanapon történtek. Ugyancsak bizonyítja, hogy az európai uniós alkotmány elkészítése, tervezete melynek bevezetése csak azért nem történt meg, mert egyes országok elutasították. Így helyette a Lisszaboni szerződést fogadták el.

Egy volt SZER publicista, közgazdász a vele készített riportban a következőket mondja:

„Életem egyik nagy csalódása az Európai Unió. Lelkes híve voltam az európai integrációnak. Arra számítottam, hogy ebből valami nagyon pozitív dolog bontakozik ki, de sajnos itt egy bürokratikus monstrum öltött formát, amit az alapítók egészen biztosan nem akartak. Attól tartok, olyan törés lehet ebből, olyan ellenreakció, ami tönkreteheti azt is, amit eddig elértek. Pedig rengeteg mindent elértek, és meg kellene azokat őrizni. De itt olyan szuperállam kialakítására törekszenek, amelynek hiányoznak a reális alapjai. Nem hiszek az „európai egyesült államokban”, szerintem tragédia lenne, ha nagyon erőltetnék. Az Amerikai Egyesült Államok nem jó példa erre. Alabama és Arkansas között jóval kisebbek a különbségek, mint Románia és Dánia között.

– Ön szerint mikor siklott félre az együttműködés?

– Amikor a Szovjetunió összeomlott, én arra számítottam, hogy Nyugat-Európa valahogy a helyzet magaslatára emelkedik. Egy új Marshall-tervre gondoltam, amelynek célja Közép-Kelet-Európa felemelése és felzárkóztatása. Ennek kellett volna abszolút prioritást kapnia, de nem ez kapott, hanem a belső politikai integráció elmélyítése. Nem lehet azt mondani, hogy a döntéshozók valamit elnéztek, mert tudatosan választották ezt az utat. Szerintem önző döntés és alapvető stratégiai hiba volt. Ha a prioritásokat akkor másképp határozzák meg, Kelet-Európa és Magyarország sem ott tartana, ahol tart.”
Forrás: http://mno.hu/grund/eletem-egy..

Néha az az érzésem, hogy az EU úgy kezdi, ahogy más birodalmak befejezték.

a Marshall terv olyasmi volt mint az IMF most: kapsz penzt, de mi mondjuk meg mire koltsd, es a politikaban ugy ugralsz ahogy futyulunk.
Na ezert nem rajongtak erte a kelet-europai orszagok pl.

Úgy rémlik, hogy papíron két munkanyelv van az angol és a francia. A gyakorlatban persze mindenki az angolt használja, más kérdés az, hogy Brüsszelben, a napi életben nagyon hasznos a francia nyelvtudás. A kevésbé jelentős (szakértői) meetingeken úgy tudom, hogy angol, francia, olasz, német (?) és talán spanyol szinkrontolmácsolás volt néhány éve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés