Orbán lepaktált a multikkal Török Zsolt szerint

2013. szeptember 13. 12:52
Az MSZP szerint a kormány magyarországi földgáztárolóinak és a földgáz-nagykereskedőjének megvásárlásával fizeti ki a német E.ON energiaipari vállalatnak a rezsicsökkentés árát.

Erről Tóth Bertalan, az MSZP elnökségi tagja és Török Zsolt szóvivő beszélt a Magyar Villamos Művek épülete előtt sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: az MVM közgyűlése pénteken dönt arról, mennyit és miből fizet ki a német multinacionális vállalatnak „a rezsicsökkentésért cserébe”. Török Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor szavakban a multinacionális cégek ellen harcol, „a háttérben azonban mindig lepaktál velük”.

Tóth Bertalan azt mondta, a kormány körülbelül 350 milliárd forintot készül kifizetni az E.ON-nak úgy, hogy máig sem indokolta meg a két társaság megvásárlását, és nem ismert ennek fedezete sem. Véleménye szerint így csak azt lehet feltételezni, hogy ez az E.ON „hallgatásának ára”, a vállalat ezért cserébe nem emeli fel a szavát az energiacégek tönkretétele ellen. Hozzátette: a kormány veszteséges cégeket, olyan tározókat vásárol meg, amelyekre nincs szüksége, ugyanis jogszabályok garantálják a biztonságos ellátást. Ráadásul sajtóhírek szerint két értékbecslés 12 és 90 milliárdos vagyonértékelésről szól, a kormány viszont ennek négyszeresét tervezi kifizetni. Véleménye szerint ez felveti a miniszterelnök jogi felelősségét is. Az MSZP elnökségi tagja azt követelte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az ügy összes dokumentumát, köztük a kilenc hónappal ezelőtt megkötött szándéknyilatkozatot.

A szóvivő Török Zsolt arról is beszélt, hogy 350 milliárd forint elég lenne a ténylegesen tandíjmentes felsőoktatás megteremtésére, 350 ezer ember munkához juttatásának támogatásához vagy a társasházak négyötödének teljes energetikai korszerűsítésére.

Török nem akarta kommentálni azt, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtök este az InfoRádióban azt javasolta, abban a 60-70 egyéni választókerületben, ahol lehet esély legyőzni a Fideszt, a baloldali jelöltek tavasszal lépjenek vissza egymás javára.

Kép: Metropol

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Január óta nyomják a különböző számokat. Találgatnak. Ezt teszi Bajnai is. Azt sem tudják, hogy mi az értékbecslés tartama, s mindenfélét kitalálnak. Még az sem biztos, hogy az a hivatalos, elfogadott, amiről szólnak.
Tóth Bertalan pedig jobban tenné, ha a pécsi közvízművek körüli anomáliát tisztázná az értékesítéssel és ármegállapítással kapcsolatban.

LOL

Nézem a beszemlézett képet és csodálkozom, hogy Török Zsolt hasonmását is megtalálták. Esetleg két példányban lenne meg az MSZP-nek Török Zsolt?

Így van Gordonka. Ha lúd legyen kövér. Hátha akad olyan bolond aki ingyér beveszi a süketelést.

Bocs. Ez rossz helyre ment. Ez a Tökalsó összezavart. :-)

ez a felsőoktatás :D?

ez is bezzeg dögöljön meg a szomszéd tehene, ha az nem volt, akkor most ez jó? vagy mi van?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés