Dr. Tény elemez

2013. augusztus 28. 8:46

Balogh Ákos Gergely
Mandiner
Dr. Tény legújabb elemzésével ismét letette a névjegyét a nagyon-rafináltnak-gondolt-politikai-adatvizualizációs mezőnyben.

Dr. Tény legújabb elemzésével ismét letette a névjegyét a nagyon-rafináltnak-gondolt-politikai-adatvizualizációs mezőnyben:

dr_teny_munkanelkuliseg_2010_2013_orban_bajnai.png

A nagyon kicsi vs. nagyon nagy oszlopdiagramok előállítását mindig megkönnyíti, ha nem a 0-nál, hanem más értéknél kezdődnek az oszlopok, de 445 ezres és 483 ezres (tehát 10 százaléknál kisebb mértékben eltérő) értékek esetén 440 ezres nullpontot választani különösen bátor megoldás. Önmagában azonban még ez is kevés volt a kívánatos infógrafika előállításához: a munkanélküliség szezonális sajátosságait is segítségül kellett hívni, a 2010. március-májusi időszak mellé 2013. május-júliusi adatokat tenni. Ha mindkét évből a március-májusi adatokat vetjük össze, akkor 483:461-es arányt kapunk, ha a május-júliusit, akkor 467:445-öst, azaz tovább csökken a különbség (és akkor a közmunkások számának expanziójával még egyáltalán nem foglalkoztunk).

Hogy azonos negyedévet azonos negyedévvel illendő összemérni, az – korábbi ábrái alapján – Dr. Tény számára sem lehet újdonság, két korábbi grafikáján még maga is így járt el, csak a bázisértékkel manipulálva az oszlopméreteket:

dr_teny_foglalkoztatottsag_2010_2013_orban_bajnai.png

dr_teny_foglalkoztatott_nok_2010_2013_orban_bajnai.png

Ha más, a kérdéses – ugyancsak rázós – időszakban IMF-segítségre szoruló országokkal (Görögországgal vagy Portugáliával) vetjük össze a munkanélküliségi számainkat, akkor manipulálatlan adatok esetén sem kellene szégyenkezni a hazai mutatókkal, de Dr. Ténynek a tisztes helytállás nem elég. Nagy Győzelem kell.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ugye T. Balogh Ákos Gergely úr Dr.Tény írásának címe; Kevesebb a munkanélküli, mint a Bajnai-kormány idején. ? http://www.drteny.com/elemzes/..

A másik elemzés címe; 154 ezerrel többen dolgoznak, mint a Bajnai-kormány idején. http://www.drteny.com/elemzes/..

Ezt a tényt elfelejtette leírni.

Így az Ön állításai is csúsztatáson alapszanak.

Ennek figyelembevételével: Ilyen ország pedig van CCCLXXX.

Egyet nem érteni lehet. A helyzet azonban az, hogy én nem vitattam azt amiről te írsz, amit elfogadsz. Csupán azt kifogásoltam, hogy a címre nem hivatkozott. A címből pedig az derül ki, hogy nem a naptári időszak a domináns, hanem a két kormány közötti befejező időszak. A bajnai kormánynál ez 2010. 1-5., a mostani kormánynál a jelenleg közölt statisztikai állapot.

Egyébként pedig az a véleményem, hogy az oszlopdiagram megválasztása helytelen, mert nem ezzel lehet a változást ábrázolni, hanem a vonal-, vagy szalagdiagrammal. Ezzel lehet az időszakos változásokat is bemutatni, s az egyes időszakokat összehasonlítani.

A "a tényt nem vitatta" cáfolata; "manipulálatlan adatok esetén sem kellene szégyenkezni". Az adatok nem manipuláltak, valósak.

Ezt nem veled fogom megvitatni.

Ezzel egyet tudnák érteni, de szerintem ennél többről van szó. Amennyiben nem, akkor helytelenül fogalmaz.
Megnéztem a KSH adatokat évekre visszamenőleg időszaki bontásban, melyből lehetne egy elemzést készíteni és ezt ábrázolva nagyon érdekes és tanulságos következtetést lehet levonni. BÁG helyében én ezt tenném.

A probléma ezzel van: "manipulálatlan adatok", mert az adatok nem manipuláltak semmilyen tekintetben sem. A megválasztott időszak pedig a két kormányzati ciklus végéhez kapcsolódik. A mostani kormányzat jelenlegi statisztikai végpontja ez év július hónappal bezáró időszak.

Ez egy másik téma. Ebben az írásban nem erről van szó.

ez sem rossz, de még mindig csak alulról közelíti a személyes kedvencemet. sajnos akkoriban fiatalos bohóságom miatt elfelejtettem megörökíteni az utókornak. a 2002-es választások előtti kampánynál volt a metro újságban egy oszlopdiagram, ami az államadósság alakulását mutatta 1990-2002 között. az oszlopok 1998-tól folyamatos emelkedést mutattak, miközben alattuk a tényleges számok szerepeltek, amik viszont a valóságnak megfelelően csökkenést mutattak. ha valaki csak felületesen ránézett a diagram címére, meg a gráfokra, pont azt olvasta ki, amit hazudni akartak, viszont ott voltak a valódi számok is, hogy csalással azért ne lehessen vádolni őket.

Szerintem a hsz.-ók többsége leragadt a manipulációnál.

BÁG a következőket írja, állítja; „A nagyon kicsi vs. nagyon nagy oszlopdiagramok előállítását mindig megkönnyíti, ha nem a 0-nál, hanem más értéknél kezdődnek az oszlopok, de 445 ezres és 483 ezres (tehát 10 százaléknál kisebb mértékben eltérő) értékek esetén 440 ezres nullpontot választani különösen bátor megoldás. Önmagában azonban még ez is kevés volt a kívánatos infógrafika előállításához: a munkanélküliség szezonális sajátosságait is segítségül kellett hívni, a 2010. március-májusi időszak mellé 2013. május-júliusi adatokat tenni.”

Két dolgot állít;
1.) Az oszlopdiagram manipulatív.
2.) a 2010. március-májusi időszak mellé 2013. május-júliusi adatokat tenni, amely szintén manipulatív. Ehhez kapcsolódik a DR.Tény írásának két címe, amiről BÁG elfeledkezett.

Erre vonatkozik a hozzászólásom és válaszom 1istvan-nak. Aki ezt nem érti, annak valami baj van az olvasási és logikai tudásával. A statisztikai tapasztalatról már nem is szólok.

OKÉ gudmen. Képességeidhez mérten megtetted a magadét. A lajkot bejelölheted magadnak. Nekem a témához egyelőre nincs más amit hozzáfűzhetnék.

Dr.Tény által leírt és BÁG által leírt statisztikai adatok igazak. Ezt bizonyítja a http://www.ksh.hu/docs/hun/xst.. linken található adatok. Így ez nem lehet vitatéma, mint ahogy nem is vitatéma.

BÁG. az oszlopdiagram manipulációról ír, amely szerinte torz. Nem igaz. A beosztás arányok azonosak, a két oszlop arányos, a két oszlop vizuálisan is jól mutatja az arányokat. Két oszlopnál – legtöbbször többnél sem – nem a nulla pontban kezdődnek az adatok felvétele. A legtöbb esetben még a szalag, vagy vonaldiagramnál sem, csak akkor ha vannak pozitív és negatív értékek.

A másik vitatott témája az összehasonlításul felvett időszak, amihez elfeledte figyelembe venni, hogy kormányzati végpontokat hasonlítja össze DR.Tény. Így a Bajnai kormány megszűnésekori állapotot és a jelenlegit. Tehát nem manipulál, mert Dr. Tény írásának címe tartalmazza az okot az időpontra vonatkozóan. Mivel ezt BÁG nem írta le, ezért mondom, hogy BÁG is manipulál. Az elfogadható lenne, ha BÁG kiegészíti azzal, hogy a mostani adatokban szezonális adatok is vannak, amelyek növelhetik a foglalkoztatást.

A lényeges azonban nem az amit Dr.Tény, vagy BÁG megfogalmaz, hanem az, hogy – figyelembe véve a szezonális hatásokat is – növekszik a foglalkoztatás és csökken a munkanélküliség. A külpiaci és belpiaci helyzet figyelembevételével már maga az is eredmény, hogy nem csökken folyamatosan.

A 2013 május-júliusi részadatokat még nem közölte a KSH, így a növekedés keresztmetszete, összetétele nem ismert. Feltételezéseknek pedig nincs értelme.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés