A Beneš-dekrétumok megváltoztathatatlanok

2013. március 20. 9:40
Szarka László történész szerint ugyanakkor a történelem átértékelhető, van esély a bocsánatkérésre.

Mirolav Lajčák szlovák külügyminiszter a napokban újságírói kérdésre kijelentette: elképzelhetőnek tartja, hogy országa a közeljövőben bocsánatot kérjen a felvidéki magyarságtól a Beneš-dekrétumok miatt. Ennek kapcsán Szarka László, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója volt a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége.

Szarka szerint „egy éve ez a két kormány – a Fico-kormány és az Orbán-kormány – megtalálta azt a közös nevezőt, amiben mind a két ország egyet tud érteni, és ezek a gazdasági érdekek. Korábban is jelen voltak ezek a gazdasági érdekek, de ezeket mindig fölülírták különböző szempontok. Régi történetpolitikai megfontolások, nemzetiségi konfliktusok”.

Most van egy vezérfonal, (…) ami óta tulajdonképpen a két külügyminisztérium kapott egy teret, egy lehetőséget, hogy a két külügyminisztérium egy szakszerű, módszeres diplomáciával csináljon egy problémakatalógust” – mondta Szarka, aki szerint most ezen problémakatalógus pontjait veszik sorra a külügyminisztériumok.

Ugyanakkor elmondta, hogy szerinte a Beneš-dekrétumok valóban megváltoztathatatlanok, mivel „a történelem részei”. „A történelmet nem lehet utólag átírni, a történelmet át lehet értékelni. Ez sem a politikusok dolga, ez a történészek dolga” – mondta Szarka László.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés