Kövér: Európa elvesztette az identitását

2012. május 29. 9:22
A német lap a Kövér Lászlóval készített interjút, melyben a házelnök elmondta: ismét mindent úgy csinálna, ahogy azt az elmúlt két évben tették. Az adósság felhalmozása miatt Kövér László az EU-t a szocialista kormányok cinkosának nevezte.

„Európa elvesztette az identitását” címmel interjú jelent meg Kövér Lászlóval a Süddeutsche Zeitungban. A házelnök elmondta, hogy azért hordott hosszú hajat, mert 2006-ban megfogadta, hogy addig nem vágatja le, „amíg az oroszokat el nem űzik az országból”, azaz le nem váltják Gyurcsány kormányát. Hozzátette, hogy nem akarta megsérteni a mai Oroszországot azzal, hogy egy kalap alá vette a szocialistákkal, hanem csak arra akart utalni, hogy azzal a párttal a régi rendszer második kiadását kapták meg a magyarok. Aki sokáig dolgozott a régi rendszerben, az miért változna éppen demokratává? – tette fel a kérdést Kövér, aki kifejtette, hogy egy szocialista társadalom teljesen más, mint a civil társadalom.

Kövér László kijelentette, hogy egy erős nemzeti középosztályt szeretnének, de ez ma még hiányzik. Elmondta, hogy szerinte Nyugat-Európa félreérti a magyarországi helyzetet. Kijelentette, hogy tulajdont és biztos megélhetést adnak a polgároknak. Szerinte a polgárság és a burzsoázia összetartozik, de ilyen burzsoázia már 1945 óta nem létezett. A szocialisták 1990 után ismét lerombolták az országot, gazdaságilag és szociálisan az ország ismét a csőd szélén áll – emelte ki a házelnök, aki arra is kitért, hogy az első fél évben az addig hamis számokra alapozott költségvetést extra adókkal és különleges intézkedésekkel megpróbálták megmenteni, ezt követően pedig 2011-ben az alkotmányt és a szociális ellátórendszert meg kellett változtatni.

A házelnök megjegyezte, hogy a különadókat ért brüsszeli kritika jogos, de ugyanakkor erkölcstelen: az EU-t a korábbi szocialista kormányok cinkosainak nevezte, akik az adósságot felhalmozták. Kövér a német lapnak adott interjújában leszögezte, hogy a médiatörvény nem volt hiba és szerinte senki sem tudja bebizonyítani, hogy az sértette volna az európai normákat. Szerinte az ellenzék „hecckampányáról” volt szó, amely kiegészült a külföldi támogatóikkal. Arra a kérdésre, hogy hol követtek el hibákat Kövér azt válaszolta, hogy ismét mindent úgy csinálna, ahogyan az elmúlt két évben tették. Hozzátette azt is, hogy egyetlen olyan törvényt sem fogadott el a magyar kormány, amely erkölcsileg vagy politikailag ne lett volna elfogadható. Kijelentette, hogy most is igent mondana az uniós csatlakozásra, de szerinte Európa elvesztette az identitását, mert gyűlölettel tekint a keresztény gyökereire. Ha a szocialisták nevezik „kemény kutyának”, azt bóknak veszi, ám a barátai tudják róla, hogy olyan, mint egy „plüss teddy” – idézi Kövér Lászlót a Médianéző.

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyetértek.Meg kell találni a megfelelő tartalmat és formát Európa nemzeteinek, hogy identitásuk megtartása mellett közös érdekek és értékek mentén összefogjanak.

Azon tűnődöm, ugyan kire fog szavazni, kedves barátom, hiszen mindkét oldal felé vagdalkozik(habár kissé lejt a pálya a jobboldal ellenében) -szép kis képzavar, de most már hagyom.
Aktivitását nézve azt kétlem, hogy a bután "bizonytalanok"nak nevezettek táborát növelné.
Üdv

Köszönöm a választ. Furcsa, hogy ilyen politilag aktív ember, mint Ön ,csak ily módon nyilvánít véleményt(kommentekben), a tétre menő voksoláson azonban nem.

Válaszok:
Antigoné | 2012. május 29. 12:12

erről az szdsz-es blogról nem idézünk

milyen identitását? volt neki?

ez oldal független :D mind két oldal megcsömörlött és utálja a másikat és gyülölködik

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés