Kihátrálnak Hoffmann mögül?

2011. január 13. 12:47
A Népszava szerint sem a felsőoktatási, sem a közoktatási törvény koncepciója nem talált támogatásra szakmai és politikai körökben. A Fidesz szakpolitikusai sem támogatják Hoffmann Rózsa elképzeléseit, azokat jelenlegi formájában meg sem szavazná a párt.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint nem támogatja a felsőoktatási törvény jelenlegi koncepcióját a Fidesz-KDNP-frakció oktatási munkacsoportja. Sőt, azt tartják indokoltnak, hogy ahelyett egy, csak az alapelveket és célokat megfogalmazó előterjesztés készüljön, amelynek alapjául Pálinkás József, az MTA elnökének javaslata szolgálhat. A munkacsoport elnöke, Pokorni Zoltán szerint jóval rosszabb a koncepció fogadtatása, mint ahogy azt a tárca állítja. A Népszava értesülései szerint sem szakmai sem politikai körökben nem támogatják a köz- és felsőoktatási koncepciót, a Fidesz szakpolitikusai sem álltak az államtitkár elképzelései mellé a jelenlegi tartalommal pedig meg sem szavaznák azt.

A Kósa Lajos vezette Megyei Jogú Városok Szövetsége 18 oldalas dokumentumban fejtette ki véleményét a koncepcióról. Ebben több kritikát is megfogalmaznak a finanszírozással, vagy éppen az érettségivel kapcsolatban, illetve a tervezett társadalmi munkát is komolyan kritizálják. Egyetértenek azzal, hogy három éves kortól legyen kötelező az óvoda, valamint azzal is, a nyolc osztályt megelőző és követő felzárkóztató osztályok jöjjenek létre. Szintén támogatják, hogy erősödjön a külső ellenőrzés, hogy a felzárkóztatás mellett nagyobb hangsúlyt kapjon a tehetséggondozás és hogy az összmagyarság helyzetével foglalkozzanak a magyar oktatási rendszerben.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés