Az elnöki munkát befejeztem, a lantot letettem, a politikai pályára nem fogok visszatérni – Áder János a Mandinernek

Húsz évvel az előző könyve megjelenése után miért ragadott ismét tollat?

Az előző kötet a frakcióvezetői munkám összegzése, a köztársasági elnök politikai szerepe pedig eltér attól; más típusú kérdések, másféle kihívások jellemzik – no meg kicsit korosabb is lettem, talán bölcsebb is. A haza minden előtt kötet esetében az elnöki beszédeim egy csekély részének szerkesztett változata egészíti ki a könyv gerincét adó interjúfüzért. A terítékre kerülő tíz évben voltak olyan beszédek, amelyek túlélték az elhangzás idejét, mint például az utolsó, 2022. májusi parlamenti mondandóm, amelynek egy részlete a kötet fülszövegében is helyet kapott. Ha valaki elolvassa, érezheti, ma is aktuális.

„Közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért. Közös a felelősségünk a hogyan továbbért. Egy év van még a választásokig, a választópolgárok többsége biztosan nem akar ez idő alatt egy kitörésre készülő vulkán tetején élni” – ez pedig a beiktatási beszédéből egy részlet. Lehet áthallása az olvasónak, ha a mai politikai köz­beszédre gondol?

Ez 2017-ben, a második elnöki ciklusom elején, csaknem egy évvel a választás előtt hangzott el. Az idézett szöveget érdemes teljes kontextusában szemlélni, mert a közbeszéd hangulatára és tónusára is vonatkozik: arra, hogy ma már sok esetben nem beszélünk egymással, hanem csak vicsorgunk. A kérdésre visszatérve: amit akkor elmondtam a parlamentben, ma is aktuális, sőt. 

Alapvetően optimista ember vagyok, de nem hiszem, hogy az előttünk álló fél év a közbeszéd színvonalának jelentős javulását eredményezné.

Éles kérdések, szókimondó válaszok jellemzik a kötetet.

Számomra ez volt természetes. Úgy is vissza lehetett volna tekinteni a tíz évre, hogy heroizáljuk, szépítjük a dolgokat, farigcsáljuk, méricskéljük: ez még belefér, az már nem… De úgy nem lett volna értelme. Azért született meg ez a könyv, mert úgy gondoltuk, voltak, vannak ennek az időszaknak olyan politikai-politikusi eredményei, amelyekre büszke lehetek, és jóval túlmutatnak az elnöki ciklusokon.

Kérem, idézzen fel néhányat

Például a Szerb Köztársaság elnökével, Tomislav Nikolićcsal sikerült megállapodnom arról, hogy közösen emlékezzünk meg a második világháború ártatlan magyar és szerb áldozatairól. Ennek egyik eredménye a csúrogi emlékmű felállítása. Ezzel egy történelmi korszak lezárult, és jelentősen javultak a szerb–magyar kapcsolatok. A másik történet, amely büszkeséggel tölt el, amikor Ivan Gašparovič szlovák elnökkel megállapodtunk II. Rákóczi Ferenc borsi szülőházának felújításáról. Bár az elvi egyezséget számos döccenő követte, ma már bárki megnézheti Borsiban a felújított kastélyt. Említhetem azt is, hogy hivatali ideje alatt egyetlen elődöm sem ment el a csíksomlyói búcsúra, én azt gondoltam: ha valahol, hát ott szemléletesen megjeleníthető az alaptörvény azon rendelkezése, miszerint a mindenkori köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét. Ferenc pápa látogatása előtt egy évvel találkoztam a bukaresti pápai nunciussal. Hosszasan magyaráztam neki, miért lenne óriási hiba, ha a pápa romániai látogatásakor nem menne el Csíksomlyóra. Végül – a román diplomácia áskálódása ellenére – a pápa és a Vatikán is elfogadta az érveinket, és a szentatya elment Csíksomlyóra. Ez sokkal fontosabb volt, mint az, hogy egy hivatalban lévő köztársasági elnök évről évre meg­jelenik ott… Büszke vagyok arra is, hogy az Arany János-emlékév alkalmából, ha fogalmazhatok így, a nógatásomra és a közbenjárásomra elkészült Jankovics Marcell utolsó rajzfilmje, a Toldi.

A leköszönése óta sok minden történt a közéletben: a szomszédunkban háború dúl, a belpolitika fenekestől felfordult. Eszébe jut olykor, mit tenne, ha ma államfő lenne?

Nem ezzel kelek és fekszem, de természetesen tájékozódom, és van véleményem arról, ami történik, magamban értékelek is egy-egy politikai eseményt. Hiszen – nyugodtan mondhatom – ez a szakmám majdnem negyven éve. Ám ezeket a reflexiókat már úgy tehetem meg, hogy nincs rajtam a felelősség, a döntés terhe. Számtalan kihívással kellett megküzdeni az előző években: koronavírus-járvány, gazdasági válság, energiaár­robbanás. 2022-ben a választás után nem véletlenül zártam a következő szavakkal utolsó parlamenti beszédemet: „az új Országgyűlésnek és az új kormánynak minden korábbi sikeres válságkezelési tapasztalatára szüksége lesz, hogy a világgazdaság háborgó tengerén Magyarország hajóját jó irányba kormányozza. A választói felhatalmazás világos. A feladat emberes. A siker pedig emberfeletti erőfeszítést kíván”.

Eredményesnek tartja a válságkezelést?

Pedig nem volt könnyű helyzetben, az utóbbi több mint három évben kifejezetten nehéz volt a pálya, a korábbi évekhez képest mindenképpen. Ez nem dicséret, hanem egyszerű helyzetleírás.

Lassan két esztendeje, hogy az utódja elnöki ciklusa váratlanul, idő előtt befejeződött a kegyelmi ügy miatt. Ha köztársasági elnökként ön elé kerül ugyanaz a dokumentum, miként döntött volna?

Nekem tíz év alatt több mint hatezer kegyelmi ügyet kellett elbírálnom. Ezek közül az egyikre, Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, bába ügyére talán még sokan emlékeznek. Nagy volt a nyomás – nemzetközileg is – azért, hogy adjak eljárási kegyelmet, vagyis döntsek még a jogerős bírósági határozat előtt. Hol udvariasabban, hol kevésbé udvarias formában szólítottak fel erre. De működött az ellenlobbi is, annak képviselői arra figyelmeztettek: súlyos, halálesettel járó bűncselekmény történt. Úgy döntöttem, megvárjuk a büntető­eljárás eredményét. A bíró büntető­jogilag releváns tényeket mérlegel, a köztársasági elnöknek viszont jóval szélesebb a mozgástere: számításba vehet például családi, egészségi, társadalmi szempontokat is. Amikor megszületett a jogerős ítélet, ezek figyelembevételével úgy döntöttem, Geréb Ágnes nem megy börtönbe, de a mellékbüntetés alól nem mentesítettem, vagyis a foglalkozását viszonylag hosszú ideig nem gyakorolhatta. Többször is előfordult, hogy elnöki kegyelemben részesítettem egy halálos beteg elítéltet: menjen haza, rendezze a dolgait a hátralévő rövid idejében, búcsúzzon el a szeretteitől, és távozzon a lehetőségekhez képest méltósággal. Ez is olyasmi, amit egy bíró nem mérlegelhet, egy elnök azonban igen. Ahhoz, hogy ilyen helyzetekben az illető jól döntsön, szükség van kiváló kollégákra, akik megfelelően előkészítik a döntéshozatalt, és időre is, hogy az ember minden szempontot átgondoljon. 

Nem azért, mert annyira okos vagyok, hanem azért, mert a kollégáim tették a dolgukat, megóvtak attól, hogy ilyen helyzetbe kerüljek.

A könyvében kitér arra is: eleinte szokatlan volt, hogy elnökként távol kellett maradnia a pártpolitizálástól. Ma már nem köti ilyen kényszer. Visszatér?

Egy: már nyugdíjas vagyok. Kettő: nincsenek politikusi ambícióim. Az elnöki munkát befejeztem, a lantot letettem, a politikai pályára nem fogok visszatérni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének közéleti feladataim, amiket igyekszem a legjobb tudásom szerint ellátni. 

A betegség még ma is szedi áldozatait, vannak újabb covidárvák, így sajnos feladat is. A szervezetet a feleségem irányítja, én mint alapító segédkezem. A másik közéleti feladatom a Kék Bolygó Alapítványhoz köt a maga kicsi, de ütőképes csapatával. Immár nemzetközileg is jegyzik azt, amit leteszünk az asztalra. Azt valljuk, a körülöttünk lévő teremtett világ megóvása mindannyiunk érdeke. Ahogy azt Ferenc pápa megfogalmazta a Laudato si’ enciklikájában: ökológiai megtérésre van szükség. Támogatásunkkal megjelent egy óvodásoknak szóló mesekönyv, illetve tankönyvek a gimnazisták és a felső tagozatos általános iskolás diákok számára. A gimnáziumokban ma már oktatják a fenntarthatóságot, sőt érettségi tantárgy lett, ami óriási dolog. 

Február végétől már harmadik alkalommal rendezzük meg, és egy hónapig lesz látogatható a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Az alapítvány sokat erősödött azzal, hogy sikerült leigazolnom stratégiai igazgatónak Kőrösi Csaba volt ENSZ közgyűlési elnököt, korábbi munkatársamat. Egy évvel ezelőtt pedig három magyar kutatóintézet munkájának koordinálásával összeállítottunk egy javaslatot a World Science Forumra arról, miként lehet a GDP-n túli közgazdasági mutatókat mérőszámmá alakítani úgy, hogy 
gazdasági tevékenységünk társadalmi, egészségügyi, környezeti hatásait is mérni tudjuk. Azóta már az ENSZ-főtitkár asztalára került.

Mennyire és miben tud egyedi lenni a Kék Bolygó Alapítvány?

Aki vizet prédikál és bort iszik, az ebben a szakmában sem tud hiteles lenni. Egy másik mondás pedig emígy szól: aki A-t mond, mondjon B-t is, vagyis ha – helyesen – bizonyos környezeti kérdéseket, problémákat felvetünk, akkor megfelelő megoldást is javasoljunk rájuk. Sok – akár nemzetközi hátterű – szervezet csak riogat, és a Föld pusztulását vizionálja. Több mint harminc éve arról beszélgetünk a COP klímakonferenciákon és más ENSZ-fórumokon, hogyan lehet csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Helyes a célkitűzés? Helyes. Eredményesek a COP-ok? Nem. Ha azt mondom, hogy a szén-dioxid-­kibocsátás csökkentése mint cél helyes, akkor nem mondhatom azt például, hogy nincsen szükség az atomerőművekre. Ha csökkentjük a szén-, földgáz- és olajfelhasználást, akkor honnan lesz áramunk? A „zöldek” válasza erre az, hogy majd a szél- meg a naperőművekből. De ezen technológiákkal nem lehet folyamatos áramtermelést biztosítani. Nézzen ki az ablakon: nem fúj a szél, nem süt a nap… Paks nélkül ebben a percben nem tudnánk világítani. Jelenlegi tudásunk szerint atomerőművek nélkül ezt a problémát nem tudjuk megoldani. A magukat klímaharcosoknak vallók másik kedves témája az energiatárolás. Miközben ellenzik, a leghatékonyabb módja ma az akkumulátor. Lehet, hogy tizenöt év múlva már más technológia lesz, de hogy energiatárolásra szükségünk lesz, pláne ha növeljük a szél- és a naperőművi kapacitást, az bizonyos.

Híres szenvedélye a horgászat…

Előbb vagy utóbb valahogy mindig ide lyukadnak ki az újságírók… Nos, több időm ma sem jut rá, mint korábban, pedig fontos rekreációs tevékenység – amellett, hogy természetesen minden horgász méretes halat szeretne fogni. Az, hogy az ember a vízparton, friss levegőn üldögél, már önmagában jó dolog. Megjegyzem: a Magyar Országos Horgász Szövetség regisztrált tagjainak száma meghaladja az egymilliót. Egyébként egy 17. századból származó receptkönyvben mintegy százhatvanféle halas receptet számoltam össze, tehát bőven van lehetőség arra, hogy a horgászember kellemes meglepetést szerezzen a családnak és a barátoknak. Én például folyamatosan kísérletezek.

Vagyis alakulóban a karácsonyi halmenü?

Nálunk a hal nem számít ünnepi ételnek, mivel egész évben hozzájutunk. Elmondok azért egy receptet, a Mandiner olvasói is meg fognak lepődni, milyen egyszerű és finom. Ez a currys-kurkumás harcsa, amelyhez bőr nélküli harcsafilére van szükség. Egy kevés sóval megszórjuk, lepirítjuk mindkét oldalát, majd amikor puha a hús, felöntjük tejszínnel, vigyázva, nehogy megégjen. Mehet bele ízlés szerint a curry meg a kurkuma – és már kész is.

Mit kíván az ünnepekre a Mandiner olvasóinak, illetve honfitársainak egy ilyen hajszolt év után?

A katolikusoknak ismerős lesz, de a reformátusok is biztosan egyetértenek vele: Legyen békesség köztünk mindenkor!

Nyitókép: Földházi Árpád