Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégia igazgatója is kiemelte, hogy Magyar Péter beszéde nem volt egy nagy politikai teljesítmény, hiszen a fő üzenetek továbbra is hiányoztak. Ennek ellenére az ellenzéki sajtó arról ír, hogy a Tisza október 23-a egyértelmű győztese, és a kormánypártok igyekeznek ledolgozni hátrányukat. Mráz Ágoston arra is kitért, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a Tisza vezetője 70 percig beszélt híveinek.
„Az egész a vizualitásról szólt, mertvára és azért mondott ilyen hosszú beszédet, hogy besötétedjen és gyertyákat tudjanak gyújtani és képeket közölni” – mondta Mráz Ágoston Sámuel. Az elemző szerint Magyarnak erődemonstrációra volt szüksége, mivel az elmúlt hetekben számos botrány tépázta meg a Tisza támogatottságát. Kiemelte, hogy félévvel a választás előtt továbbra sincsenek jelöltjei a Fidesz legnagyobb kihívójának. „Azok, akik ilyen üzeneteket küldenek, és bizonygatják, hogy nyertek, azoknak van vesztes pozíciója” – tette hozzá Mráz Ágoston.
A teljes adást ide kattintva tekintheti meg.