Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

A kötcsei pikniken Lentner Csaba közgazdász a TISZA Párt és a kormány adópolitikájának szembenállásáról, valamint a tudományos élet politizálódásának veszélyeiről beszélt.

A kötcsei pikniken Lentulai Krisztián és Lentner Csaba, közgazdász, egyetemi tanár beszélgettek a gazdaság- és tudománypolitika aktuális kérdéseiről. Középpontba került a magyar kormány és a TISZA Párt közötti adópolitikai „számháború”, valamint a Magyar Tudományos Akadémia megújításáért vívott harc.
A közgazdász professzor hangsúlyozta: a tudományos élet résztvevőinek ideje volna összefogniuk, a kutatás helyét ugyanis egyre inkább a politizálás váltja fel, amely súlyosan kártékonynak bizonyul.

Mint fogalmazott:
„Ezért vettem fel a harcot. A közös ügyért.”
Külön kiemelte kötődését Kötcséhez, amely számára szellemi feltöltődés, nemcsak egy egyszerű esemény, hanem közösségi élmény is.
A beszélgetés végén a 2026-os országgyűlési választások irányvonaláról is szó esett: a küzdelem folytatódik, cél a stabilitás, a szakmaiság visszaemelése a közéletbe – különösen a gazdaság és a tudomány területén.
Nézze meg a teljes beszélgetést a Mandiner YouTube-csatornáján!