Németh Balázs riadót fújt: „Lassan kezdjünk azon gondolkozni, hogyan védjük majd a nyugati határt”

2025. augusztus 01. 07:14

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Németországban már iskolai vallásórákkal próbálják ellensúlyozni az otthonról hozott iszlamista nézeteket.

2025. augusztus 01. 07:14
null

Németh Balázs a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben a nyugat-európai migrációs folyamatok egyik súlyos szimptómájára hívta fel a figyelmet. Mint írta, a 2023 után 2024-ben is a Muhammad volt a legnépszerűbb fiú név Angliában és Walesben, és sokan választották a Mohammed vagy a Mohammad változatot is. Hozzátette, hogy

a muszlimnak vallott lakosok száma már elérte a 4 milliót, és arányuk folyamatosan növekszik.

Bejegyzésében a szóvivő kitért arra is, hogy Németországban egy szakmai szervezet az iszlám vallásoktatás országos bevezetését követeli. Indoklásuk szerint ezzel lehetne ellensúlyozni azokat a szélsőséges iszlamista nézeteket, amelyeket a „német” gyerekek otthon, szüleiktől kapnak. Németh Balázs szerint ez a helyzet már önmagában is aggasztó, és szerinte fel kell készülni a következményekre.

Lassan kezdjünk azon gondolkozni, hogyan védjük majd a szélsőséges elemektől a nyugati határt

– tette hozzá.

Nyitókép: Mahmud Hams / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
billysparks
2025. augusztus 01. 10:18
Na, ez a probléma, hogy lassan kezdtek el ezen gondolkodni. Világos stratégiának kellene lennie már régóta erre a problémára. Nem csak fizikai határzárral, hanem jogilag is kizárni az ide települőket a letelepedéstől.Nem csak a nyugdíjas Hanzi bácsi menekül ide, hanem a dél-bajor Muahamad is meg fog jelenni. Jogszerűen.
Unknown
2025. augusztus 01. 09:47
Már amikor tudható volt, hogy nyugaton állampolgárságot adnak nekik, mondogattam és írogattam, hogy körben kell kerítés, mert igaz, most nem ide jönnek, mert 1-igyekszünk megakadályozni, 2-kevésbé gazdagon tudjuk őket eltartani, de ny-ról már akkor azt erőltették, hogy minden eu-s országban ugyanannyi euro értékű támogatást kell kapjanak a beözönlők, mint pl. Németo-ban. Vagyis annyit kellene fizetnünk az ide már eu-s állampolgárokként benyomuló munka nélkül élősködő pereputtyoknak, amennyit egy magyar állampolgár képzetten, sok évtizedes munkaviszonnyal sem keres, és adózik, meg járulékokat fizet. Egyébként látható volt, hogy a több száz éve nem sikeres módit - DK-ről indulva nyomulnak előre ÉNy felé - módosították. Menekültként -így harcok nélkül- rohannak a legtávolabbi ény-i pontokig, azokat a területeket betöltik, majd onnan visszafelé érik el a kiinduló vonalaikat. És az elfoglalt területeken pofátlanul agresszíven brutálisak, amint kellő többségben érzik magukat. Ők ilyenek.
masikhozzaszolo
2025. augusztus 01. 09:18
Demokratikus minden. Amíg 51% szavazatuk van a migránsbeengedőknek, addig a 49% tarthatja a torkát.
Robert69
2025. augusztus 01. 09:16
Kedves Balázs, Ne lassan, GYORSAN! Ja és ne gondolkodjunk TEGYÜK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!