Belső forrás árulta el: összeroppant Magyar Péter, teljesen ki van akadva, szabályosan őrjöng

Most döbbent rá a Tisza Párt elnöke, hogy sorra fordítanak hátat neki az emberek.

Kevesebb mint egy évvel a választás előtt még mindig nem történt meg a Tisza-jelöltek kiválasztása és bemutatása – mintha egy fantompárttal állnánk szemben. Hogy lesz ebből szakpolitikai garnitúra?
Bár mindenki a bejelentést várta, végül elmaradt a Tisza Párt egyéni képviselőjelöltjeinek bemutatása a párt július 12-ei, nagykanizsai kongresszusán, amelyen Magyar Péterék elindították 2026-os kampányukat. Voltak ugyan kerekasztalbeszélgetések, New Deal-programhirdetés, és a pártvezér belengette egy nehezen értelmezhető „vagyonvisszaszerzési hivatal” létrehozását, mozgósító erejű összejövetelről a legnagyobb jóindulattal sem lehet beszélni. Újabb nagyágyúkat vagy neves szakértőket sem mutattak be, ahogy azt sem tudni, hogy a jövő évi győzelmet már most biztosra vevő Tiszában ki felelne az egyes szakterületekért. Magyar múlt héten kezdett kenutúráján azt ígérte, legkésőbb szeptemberben bemutatják az első miniszterjelöltjüket.
A Tisza nehéz hetekkel a háta mögött futott neki a kongresszusnak. A súlyos adatszivárgási botrány után a Völner–Schadl-ügyben bíróság elé citált Varga Judit újra felelevenítette a Magyar Péterrel való házasságának egyik mélypontját, amikor volt férje az általa titokban készített hangfelvétellel zsarolta. Ha ehhez hozzáveszük Magyar európai parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatát, amelyből kiderül, hogy gyakorlatilag minden közös ingatlanjuk a Tisza Párt vezetőjénél landolt, és Varga Juditnak csak az adósság maradt, akkor ebből a szituációból biztosan nem ő jött ki győztesen. Azt nem tudni, hogy véletlen egybeesés-e, de Varga Judit bírósági tanúvallomásának másnapján a Tisza fővárosi frakcióvezetője, Ordas Eszter családi okokra hivatkozva lemondott közgyűlési mandátumáról. A lépés mögött egyes értesülések szerint Magyar Péter arroganciája állt, amit viszont az érintett tagadott.
Ha ez mind nem lett volna elég, a sokszor előbb cselekvő és csak utána gondolkodó politikusnak sikerült egy újabb öngólt rúgnia a július 7-én a fővárosra és az országra lecsapó vihar bagatellizálásával. Magyarnak gyorsan visszavonulót kellett fújnia a saját híveit is magával ragadó közfelháborodás miatt, és eddigi gyakorlatával ellentétben még a bocsánatkérést sem tudta megúszni.
Így érkezett el a Tisza nagykanizsai kongresszusa, amelyről nemcsak a jelöltek hiányoztak, hanem a „nagy nevek” is. Feltűnő volt az eddig Magyar mellett harcosan kiálló Nagy Ervin távolmaradása, de nem tartott beszédet a korábbi luxusvillája és az adófizetők által finanszírozott zsírleszívása miatt magyarázkodni kényszerülő volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz sem.
Visszatérve a jelöltekre, a 2025 elejére még előre hozott választást álmodó Magyarék most új ötlettel álltak elő: ősszel kétkörös előválasztáson dönthetik el az adott körzet szavazói, kit indítson a Tisza jövőre, a pártvezetés azonban meghagyta magának a vétójogot, hogy ő mondhassa ki a végső szót a jelöltekről. Az ötlet nem aratott osztatlan sikert ellenzéki körökben, hiszen Magyar Péterék terve szerint a Tiszán kívülieknek nem osztanak lapot. A független Hadházy Ákostól a momentumos Szabó Szabolcson át a párbeszédes Tordai Bencéig többen is kifejezték nemtetszésüket amiatt, hogy Magyar mindenkit az „óellenzék” közé sorol, aki az eltelt tizenöt évben megpróbálta felvenni a versenyt az egyéni körzetekben a Fidesz jelöltjével. Szabó szerint érdekes olyan személytől arról hallani, hogy ki alkalmatlan, és ki vesztette el a szavazók bizalmát, aki még egyetlen választást sem nyert meg. A legkeményebb kritikát pedig a Magyar Péterbe már többször keményen beleálló szociológus,
Vásárhelyi Mária fogalmazta meg: szerinte abszurdum, hogy egy még jelöltekkel sem rendelkező, nem létező párt vezére mondja meg, hogy ki számít hiteles ellenzékinek.
Bár a Tisza-vezér lefutott egy protokollkört egy-két ellenzéki politikus méltatásával, aki „a túlélése elé helyezi a rendszerváltás ügyét”, világossá tette, hogy senkivel nem egyezkednek, nem kötnek háttéralkut, mert az a Tisza végét jelentené. Magyar az olyan felvetéseket is lesöpörte az asztalról, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy ha a Tisza egy helyben sikeres és újrainduló ellenzéki képviselőre ráindítja a saját jelöltjét, azzal a Fidesz királycsinálójává válhat. Magyar erre úgy replikázott, hogy vidéken 2010 óta mindössze nyolc körzetben volt képes mandátumot szerezni ellenzéki képviselő. A sikeresebb területnek nevezhető fővárost pedig azzal intézte el, hogy felméréseik szerint a még meg nem nevezett jelöltjeik is jobban állnak, mint bárki más.
Borítékolható, hogy a vita még nem ért véget. Könnyen lehet, hogy a választás előtt kiderül, makacsságával Magyar többet veszíthet a réven, mint amennyit nyerhet a vámon.
Főleg, miután a Tisza mellett az ellenzéki oldalon az egyetlen életjeleket mutató formáció, a Demokratikus Koalíció is el akar indulni minden egyéni körzetben, és mások is ezt ígérik. A DK ráadásul bejelentett több mint hetven jelöltet, ők már dolgoznak a körzetükben. A Tisza a novemberre ígért jelöltkiválasztással így időhátrányból indul majd.
Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter nem ért egyet a nemzeti vagyonvédelmi és -visszaszerzési hivatalnak elkeresztelt, a Magyarék által kétesnek vélt koncessziós és egyéb ingatlanszerződések átvilágítására létrehozandó szuperhatóság tervével. Szerinte nincs szükség ilyen hivatalok felállítására, miután már megvannak azok az intézmények, hatóságok, amelyek ezt a feladatot ellátják.
A kanizsai kongresszus a pártszervezet hiányára is rávilágított. Orbán Viktor a Magyar Nemzet podcastjában plasztikusan digitális politikai mozgalomnak nevezte a Tiszát, amelynél hiányzik a pártstruktúra. Arra viszont figyelmeztetett, hogy ilyen mozgalmakra a tagokkal, csoportokkal, helyi vezetőkkel és erős politikai közösséggel rendelkező pártoknak is szükségük lesz a jövőben. A miniszterelnök azt sem tartja kizártnak, hogy a hasonló mozgalmak felváltják a hagyományos pártokat.
A valódi politikai közösség- és pártépítés elmaradása a Nézőpont Intézet elemzése szerint a pozitív jövőkép, a közös vízió, az építő gondolatok hiányának is tulajdonítható, hiszen Magyar Péter a kormányellenes attitűdre alapozta politikai karrierjét, a Tisza mögött megjelenő támogatottság így negatív identitásra épül. Az intézet által azonosított nyolc válságjel egyike éppen a politikai intézményesülés, egy professzionális pártszervezet hiánya. Bár Magyarék digitális térben kifejtett aktivitása látványosnak tűnik, a való életben más a helyzet.
Hiába járja az országot vagy éppen látogat Erdélybe a Tisza vezére – néhol valóban jelentős számú szimpatizánssal –, pártot ebből még nem sikerült kovácsolnia.
A közvélemény-kutató cég rámutatott arra is, hogy továbbra is az elnöknek van pártja, és nem fordítva: a Tisza one man show-ként működik, és
olyan, mintha Magyar Péter lenne a szervezet egyetlen politikai aktivistája
– erre megint csak bizonyítékul szolgált a kongresszus. A Tiszánál tapintható belső bizalmatlanságra a súlyos adatszivárgási botrány is ráerősített. Magyar nemegyszer becsmérelte már saját párttársait és képviselőit, akik nem is nyilatkozhatnak önállóan. Az egyetlen nyilvános vitát vállaló Kulja András pedig még a Tisza-hívek többsége szerint is leszerepelt a Takács Péter államtitkárral folytatott egészségügyi diskurzuson – most úgy néz ki, Magyar lecseréli az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosaként dolgozó és Angliában is praktizáló Hegedűs Zsoltra.
Ahogy a Nézőpont kifejti, a brüsszeli kapcsolat terhe is nyomhatja Magyarék vállát, hiszen előbb-utóbb dönteni kell a pártvezér diszkóbotránya miatti mentelmi ügyben, amelynek a vége vádemelés és bírósági büntetőper is lehet. Magyar tehát nem igazán mehet szembe az európai parlamenti többséget adó Európai Néppárttal és annak elnökével – ha nem akarja, hogy elengedjék a kezét.
Ismert pornószínésznő a Tisza egyik fontos aktivistája – derült ki a Bors beszámolójából. Róka Réka, aki Valentina Gardell művésznéven korábban több erotikus filmben feltűnt, az utóbbi időben Fejér megyében segítette Magyar Péteréket. A párt a hírre reagálva a Telexszel közölte: apparátusuk és idejük sincs, hogy „a több tízezer önkéntesük múltját mind vizsgálják”.
Nyitókép: Magyar Péter Hivatalos Facebook-oldala