Nem sokkal később Magyar Péter is szólásra emelkedett Székesfehérváron, egészen más kulisszában. Igyekezet »magasztos« lenni, mondván, az ő elődei az ott nyugvó Árpád-házi magyar királyok, meg aztán Nemecsek Ernőhöz is hasonlította magát. Szürreális. Valójában csupán lózungokra futotta.
A beszédben semmiféle nagyívű vízió nem kapott helyett, pedig nyilván az volt a Tisza-vezér célja, hogy Orbánt utánozza, legalábbis formailag. A tartalom esszenciája azonban drasztikusan más volt, sokkal inkább Dobrev Klára vagy Puzsér Róbert világát idézte – Magyar szerint ugyanis a választás most a Kelethez vagy a Nyugathoz való tartozásról szólt. Ismerős üzenet.
Szerinte (egyelőre) a Tisza sem támogatja a következő, Ukrajna-fókuszú uniós költségvetést, de azért betámadta a kormányt, amiért ő sem. Ez így nem logikus. Valójában Magyar Péter minden korábbinál nyíltabban állt elő a farbával: ha a kormány szuverenista, ő globalista. Csak mindezt leönti holmi álnemzeti mázzal.
Tanulságos, ahogy a Magyar által is sokszor bekóstolt ellenzéki sajtó alázatosan megemelte a Tisza-összejövetel jelentőségét, félredobva a függetlenség minden maradék látszatát.
A két beszéd nyomán egyértelmű a különbség a két oldal vezetőinek intellektuális képességei tekintetében – Orbán Viktor magasan van Magyar Péterhez képest! Ahogy a jövőről alkotott képek is tisztulnak: a Fidesz a háborúból való kimaradást és a magyar önrendelkezést propagálja, míg a Tisza a régi ellenzéki hagyomány, a betagozódást. Jövőre lehet választani!”