Példaként említette saját hazáját, ahol ez idő alatt több elnök követte egymást, de kitért Franciaországra vagy Lengyelországra is.
Itt pedig ugyanazok az emberek még mindig hatalmon vannak, és látom, hogy akikkel egy évtizeddel ezelőtt beszéltem, még mindig a helyükön vannak
– mondta, hozzátéve, hogy néhányuknak több, másoknak pedig kevesebb hatalma van.
Az USA-val és Magyarországgal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy lassú elmozdulást lát a liberális demokrácia értékeitől, mindkét ország mást vallott 15 évvel ezelőtt.
Hozzátette: „Magyarországon látom most az önbizalmat is, hogy képes egyedül előrehaladni. És előre is haladt abban a tekintetben, hogy erősebb kapcsolatokat keressen az EU-n kívül, erősebb kapcsolatokat Kínával, erősebb kapcsolatokat Oroszországgal.”