Majkamarat, a leninfiú

„Kezdetben vala mondjuk A walesi bárdok. Tudom, más kor, más szerző, ráadásul valódi, létező bűn. Szóval Arany János, levert forradalom, kivégzett aradi tizenhárom, Ferenc József. És akkor születik az a vers, ami talán még ma is elegendő fiatalnak jelent valamit, vagy legalább ismerős. Arany nem lövi fejbe Ferenc Józsefet, akit pedig valóságos bűnök terhelnek, nem szemét kis csinovnyikok rágalmai. Ám Arany János rábízza ezt is az isteni igazságszolgáltatásra – a végén Edward király beleőrül a lelkiismeretfurdalásba. De hát, mondom, más idők, más szerzők, létező bűnök.

Ma nem ez van, ma: ma van. Nyilván ezt is lehet hasonlítani valamihez, hiszen az emberiség legszórakoztatóbb tulajdonsága, hogy évezredek óta újra és újra elköveti ugyanazt, belelép ugyanabba a folyóba.

És évezredek óta ugyanaz a plebs is, a proli, a vérszomjas, ölni mindig kész, szörnyeteg, ezek ugyanolyanok Madách athéni színében, amikor a felettük állót, a kiválót akarják meglincselni, és ugyanilyenek voltak a Tanácsköztársaság idején – előtt, alatt és után.

Igen, ezek járták akkoriban Budapestet és az országot, a szamuelyk meg a csernyk, és agyonlőttek, akasztottak, lincseltek, és volt hozzá sajtójuk meg „értelmiségük”, a lukácsoktól egészen a károlyikig meg a gáborandorokig vagy göndörferencekig, vagy éppen a kunbéláktól egészen a balázsbélákig meg kunfizsigmondokig.

Akkor a Népszava, ma meg az összes, a 444-től a HVG-ig.”

Nyitókép forrása: Facebook