Magyar Péter szökőévente kér bocsánatot, de az nem hatja meg, ha tényekkel szembesül

Több esetben kellett már visszavonulót fújnia a Tisza vezérének.

A Tisza Párt elnöke „ripacs pózba vágta magát a Facebook-fotóért”, és rohant Brüsszelbe, hogy megszavazza Von der Leyent – hívta fel a figyelmet bejegyzésében a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Emlékezetes, hogy hétfőn pusztító vihar söpört végig Magyarországon, amely háztetőket tépett le, fákat csavart ki és százezrek maradtak áram nélkül.
„Minden felelős ember első reflexe ilyenkor az, hogy miként tud segíteni a károsultakon” – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) közösségi oldalán. Majd rámutattak arra, hogy
mindez Magyar Pétert nem érdekelte, mert ő sietett volna Brüsszelbe, hogy megszavazza Von der Leyent”.
A Tisza Párt elnöke a Mozgalom szerint így „ripacs pózba vágta magát a Facebook-fotóért”, a pusztító viharra pedig azt írta, hogy „ez csak egy kis zápor”, és panaszkodott, hogy miért nem indul el már a gépe a 100 kilométer per órás szélviharban. „Az ilyen embert hívják ripacsnak” – szögezte le a NEM bejegyzésében.
A fenti sorokhoz egy találó AI által generált videót is mellékeltek, melyen a Tisza-vezér látható napszemüvegben egy fürdőkádban. Mögötte pedig sorra tűnnek fel a vihar pusztításának ijesztő képei.
Kapcsolódó vélemény
Kíváncsi lennék, hogy a magát államférfinek képzelő Magyar hasonlóan „zárt helyen tartózkodott-é”, amikor a szír gépről posztolt.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
Mint ismert, a bejegyzés miatt saját követői is kiakadtak az ellenzéki politikusra, ezért pár órával később Magyar kénytelen volt eltávolítani a posztot, majd elnézést kért (bár a kommentelést azért letiltotta).
A Tisza vezére ezzel együtt a kommunikációs szakértő szerint is
hatalmas öngólt rúgott újabb beszólásával, amely egyébként is általános jellemzője a kommunikációjának.
Perlaky-Papp József szerint Magyar ugyanis nem először kényszerül visszavonulásra indulatvezérelt és átgondolatlan bejegyzései miatt, de a bocsánatkérés ezzel együtt sem erőssége. Ha pedig ezt mégis megteszi, akkor gyakorlatilag be is éri ennyivel.
Nyitókép: Képernyőfotó
***
Ezt is ajánljuk a témában
Több esetben kellett már visszavonulót fújnia a Tisza vezérének.
***