Döbbenetes dologról számolt be az EP-képviselő: máig nem érti, hogy mi is történt Brüsszelben

2025. június 27. 08:44

A politikust gyerekeivel együtt nem engedték be egy étterembe.

2025. június 27. 08:44
null

Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint Brüsszelben a tolerancia jegyében ma már akár a gyerekeket is ki lehet tiltani a közösségi terekből – derül ki a politikus Facebook-posztjából, amelyben egy személyes történetet osztott meg.

A politikus családja először látogatott ki hozzá Brüsszelbe, hogy együtt töltsenek néhány napot az iskolai szünet idején. Egy közös városi séta után szerettek volna beülni vacsorázni, de az egyik – az Európai Parlament közelében található – étterem bejáratánál a pincér határozottan közölte velük: „No kids! Not possible!– vagyis gyerekkel nem lehet bemenni.

Ezt is ajánljuk a témában

A nagyobbik lányaink 12 és 10 évesek, és azonnal megkérdezték, hogy miért nem engednek be minket. Akkor nem tudtam a helyes választ, és igazából azóta sem tudom” – írta a politikus, hozzátéve: a hely honlapján burkoltan valóban utalnak a gyerekek kizárására, amit a „nyugalom” és a „barátságos légkör” fenntartásával indokolnak.

Dömötör szerint mindez jól mutatja, hová jutott a nyugati tolerancia.

„Amikor mindent és mindenkit tisztelni kell, csak a társadalom gerincét és jövőjét adó legfontosabb közösségi köteléket nem” – hangsúlyozta a képviselő.

A politikus emlékeztetett: ha Magyarországon történne hasonló bármely eset, az azonnal hatalmas felháborodást váltana ki.

A no-go zónákat sem akarjuk megszokni, és  gyerekmentes övezeteket sem szeretnénk” – fogalmazott, majd megjegyezte: végül egy döneres étkezdében kötöttek ki, ahol „semmi bajuk nem volt a gyerekekkel”.

Nyitókép: Erzsébet Táborok Facebook-oldala

***

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hotten Totta
2025. június 28. 13:06
Ma előfordul Magyarországon, hogy az esküvői meghívóra ráírják, hogy a gyerekeid ne hozd magaddal.
Geza2
2025. június 28. 10:10
Ja, és erről a szülők tehetnek alapvetően, és csak másodsorban a gyerekek.
Geza2
2025. június 28. 10:09
Jó pár éve találkoztam először olyan szálláshelyekről, szóló hírekről, ahová nem lehetett gyerekkel menni. Hasonló volt a felháborodásom, mint Dömötör Csabának és egyes kommentelőknek. Több gyerek felnevelése során számomra evidens volt, hogy gyerekekkel akarunk nyaralni menni. Azóta viszont egyre gyakrabban szaladok bele olyan családokba, és ezek olyan szinten neveletlen gyerekeibe, amit korábban elképzelni sem tudtam volna. Őszintén szólva azóta elgondolkodom azon, hogy szeretnék-e ezeknek a neveletlen gyerekeknek a "terrora" alatt eltölteni egy kikapcsolódásnak szánt (nem olcsó) nyaralást, vagy csak elfogyasztani egy étteremben egy ebédet. Sajnos a mai PC világ nem teszi lehetővé, hogy azokat hajítsák ki egy szálláshelyről, vagy egy étteremből, akiknek a neveletlen gyerekei pokollá varázsolnak egy ilyen alkalmat. Így marad az, hogy minden gyereket kitiltanak. Pedig - meggyőződésem - hogy tömegével vannak olyan gyerekes családok, akiknek a jelenléte feldobhatná az ilyen alkalmakat.
csigabus
2025. június 28. 06:25
Az egész EU egy nagy rakás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!