„Sokan érezhettek történelmi igazságtételt május 8-án, amikor is Dobrev Klára bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, parlamenti képviselői és pártelnöki tisztségét is visszaadja, és megnyitja az utat a DK megújulása előtt. Egy nagyon hosszú, több, mint 35 éves politikai karrier ért ezzel véget, egy olyan szakmai életút, amely hosszú időre meghatározta Magyarország sorsát – nem jó értelemben. Kettős állampolgárságról szóló népszavazás, öszödi beszéd, hamisított költségvetési számok – hosszan lehetne sorolni Gyurcsány Ferenc politikai tevékenységének a kárait. Nem csoda, hogy a bukott kormányfő 2010 után akkora tehertételt jelentett a saját politikai közösségének, amelytől nem tudott szabadulni. Persze nem ezért, nem Gyurcsány miatt kapott ki újra és újra a baloldal, és szereztek kétharmadot a kormánypártok, még ha a balliberális holdudvarban sok önkritikát és elemzői munkát meg is lehetett spórolni ezzel az érveléssel.