Nicusor Dan magyar nyelven üzent a magyaroknak

Köszönetet mondott a magyar közösségnek és elmondta, hogy Románia az ő országuk is.

A Jobbik saját bevallása szerint már több mint 10 éve folyamatosan nyújtja be az ezzel kapcsolatos javaslatait a parlamentben.
A Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta a Jobbik Magyarországért Mozgalom népszavazási kezdeményezését, miszerint december 24-ét nyilvánítsák munkaszüneti nappá.
„A kormánynak számos lehetősége lett volna arra, hogy ezt a napot szünnappá nyilvánítsa, ugyanis a Jobbik már több mint 10 éve folyamatosan nyújtja be az ezzel kapcsolatos javaslatait a parlamentben, ám a fideszes többséget ez eddig nem hatotta meg. Érthetetlen volt ezek leszavazása, hiszen több évtizedes társadalmi igényről van szó” – áll a párt közleményében.
Nyitókép: Karácsony Londonban/Alexander Spatari/Getty Images
(MTI)