Betelt a pohár Kocsisnál: égető kérdést szegezett Magyar Péternek és brüsszeli főnökének

2025. május 07. 11:22

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy olyan érveket vár, amelyek a Magyarországra vonatkozó előnyökről szólnak.

2025. május 07. 11:22
null

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt kérte követőitől, hogy írjanak érveket Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása mellett. 

Lehetőleg olyanokat, amelyek a Magyarországra vonatkozó előnyökről szólnak”

– hangsúlyozta.

Majd azzal folytatta, ha ezt megteszik, ugyanitt megvitatják ezeket, és mérlegre teszik az ellenérvekkel együtt.

A fideszes politikus bejegyzését azzal zárta, hogy „ha a sokszor itt üresen fröcsögő Ukrajna-támogatók nem írnak semmit, kénytelen leszek azt gondolni, hogy csak vakon és agymentesen teljesítik Herr Weber és Magyar Péter online utasításait”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Az EPP leszögezte: Ukrajna támogatása feltételek nélküli

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Manfred Weber az Európai Néppárt – amelynek tagja a Magyar Péter vezette Tisza Párt is – elnöke sajtótájékoztatót tartott kedden reggel, amelynek az elején azonnal megerősítette a pártcsalád támogatását Ukrajna iránt. „Ukrajna támogatása feltételek nélküli és annak is kell maradnia. Tehát bármit is döntsenek mások a következő hetekben és hónapokban, (...) az Európai Uniónak készen kell állnia arra, hogy beavatkozzon és akár az amerikai oldalról felmerülő problémákat is kompenzálja” – jelentette ki a magyarellenes megnyilvánulásiról is ismert német politikus. 

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Celestino Arce / NurPhoto / NurPhoto via AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

***



 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2025. május 07. 15:26
szoljon.hu/helyi-kozelet/2024/06/kapibarak-orokbe-fogadas-tiszaderzs-kenguru-park-video
k_ioan
2025. május 07. 13:06
A manfred weber egy szar.
llnnhegyi
2025. május 07. 12:39
dr miniszterelnök ma délelőtt Ráckeven választ adott. Herr Wéber hazudik,terel ezerrel. Neki Magyar Rácuppanós Péter segge tetszik! Pankotai Lilike is elszégyellte magát... MP miatt. A tömeg éljenzéssel,tapsal fogadta dr miniszterelnököt!
Csuka
2025. május 07. 12:11
Kedves Máté...Nem lesznek érvek mert nem lehetnek ,semmi de semmi nem lehet jó abban hogy egy korrupciós zsákot veszünk a fejünkre amelyik amellett hogy egy bandita állam ,náci nacionalistákkal teli,fegyverekkel teli és nem csak a hadseregnél de konkrétan mindenkinél,mély szegénységben lévő öregekkel ,nőkkel,gyerekekkel,pszichikailag beteg férfiakkal és akkor még nem beszéltem a majd a frontról hazatért emberi roncsokról....aki ezt nem látja az nem akarja ezt látni és vakon mennek a tiszai poloska után pusztán Orbán gyűlöletből ,csak azt nem értik hogy ezzel tönkre teszik a maguk és az elkövetkező nemzedékünket is..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!