Trump bejelentette: Minden országgal szemben szünetelteti a vámokat, egyet kivéve

Kínának nem kegyelmez az amerikai elnök.

A szakértő úgy látja, a három legnagyobb hatalom vezetője letárgyalhatná a világ sorsát.
Nógrádi György volt az Ultrahang legutóbbi adásának vendége, a biztonságpolitikai szakértő az orosz-ukrán háborúról és Trump vámjairól is beszélt. A szakértő szerint Ukrajna azt érzi, hogy Európa jelentős része felsorakozott mögötte és így Zelenszkíj megpróbál jobb pozíciókat kiharcolni az USA-val szemben, de erre minimális erre az esélye. Az USA abból indul ki, hogy a stratégiai nyersanyagokat megszerezze.
Ezt is ajánljuk a témában
Kínának nem kegyelmez az amerikai elnök.
Nógrádi a háborús helyzet kapcsán megismételte azt az álláspontját, miszerint
elképzelhetetlennek tarja, hogy az oroszok megtámadják a NATO-t.
„Az észak-atlanti szövetség hagyományos fegyveres erőinek fölénye Európában háromszorosa az oroszokhoz képest” – hangsúlyozta a szakértő.
A lehetséges tűzszünetről elmondta: a három fél közül csak az USA akar Húsvétra fegyverszünetet és májusra békét. Nógrádi szerint a világ három vezető állama az USA, Oroszország és Kína letárgyalhatná a világ sorsát.
Ukrajna közben újabb fegyvert kér, és azt akarja, hogy a külföld finanszírozza a háború után a 800 ezres ukrán haderő fenntartását. Az oroszok pedig tovább harcolnak, mert még nem érték el stratégiai céljaikat.
Nógrádi szerint néhány héten, hónapon belül kiderül, hogy Donald Trump húzása a vámok bevezetésével jó ötlet volt-e, de mint mondta, rövid távon megállapodásokat kell kötni,
különben a világgazdaság a szakadék szélére kerül.
A teljes adást itt nézhetik meg:
Csatlakozzon a Mandiner Klubhoz, és váljon olvasóból résztvevővé!
Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU / Anadolu via AFP