A pályázók
A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) esetében a Magyar Nemzet arról ír, hogy hat pályázatból két pályamű lett hibátlan. Az egyik Bolla Tibor jelenlegi vezérigazgatóé, aki 2008-ban kezdett a cégnél dolgozni, a Demszky–Gyurcsány-érában.
A másik jelölt a BKV élére a DK-s Bernula István, aki 2022 és 2024 között a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt, és akit számos kritika ért amiatt, hogy MSZP-s és DK-s politikusokat foglalkoztatnak az önkormányzati cégnél.
A lap szerint, a Budapesti Közművek Zrt. (BKM) élére 12 fő pályázott, közülük ketten adtak be az elvárásoknak megfelelő anyagot, egyikük maga a Gyurcsány-fiókaként emlegetett Mártha Imre.
Mártha a Gyurcsány–Bajnai-érában a Magyar Villamos Műveknél volt vezető-helyettes, majd vezérigazgató. Ekkoriban kötött milliós szerződést az MVM Szigetvári Viktorral, Gyurcsány és Bajnai kampánygurujával, aki később a DatAdat-cégeknél is kulcspozícióba került.