Elviselhetetlen pénzügyi terhet jelentene Ukrajna uniós csatlakozása

Az Európai Unió már eddig is 135 milliárd euró, azaz mintegy 55000 milliárd forintnyi támogatást nyújtott Ukrajnának.

Leleplezte magát a pártelnök. Magyar az igenekre buzdított, vagyis arra, hogy Ukrajna uniós tagságát is támogassák a kérdőívet kitöltő idősek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ricsére látogatott Magyar Péter, ahol nem mulasztotta el, hogy betérjen a helyi idősotthonba azzal a nem titkolt céllal, hogy ott népszerűsítse a nyugdíjasok körében saját konzultációját.
A látogatás során felolvasott pár kérdést a kezdeményezésből és
az otthonban lakó időseket győzködte, hogy „Igennel” szavazzanak a kérdésekre, így többek között az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló kérdésre is.
„Hozok egy tollat, hogy ne én húzzam be ön helyett a szavazatokat. Itt vannak a kérdések, itt vannak az ’Igenek’ egymás alatt” – mondja Magyar,
majd azon a szavazólapon, ahol az Ukrajna uniós tagságával kapcsolatos kérdés szerepel, szintén az „igenekre” mutat.
Ahogy lapunk is többször felhívta a figyelmet, komoly pénzügyi terhet jelentene Ukrajna EU-s csatlakozása a magyar családokra nézve.
Ezt is ajánljuk a témában
Az Európai Unió már eddig is 135 milliárd euró, azaz mintegy 55000 milliárd forintnyi támogatást nyújtott Ukrajnának.
Miután pedig Magyar Péter néppárti párttársa, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Ukrajnát gyorsított eljárásban, lehetőleg még 2030-ig fel kell venni az Európai Unióba, Orbán Viktor miniszterelnök véleménynyilvánító szavazást indított a kérdésről. A kérdést végül a Tisza elnöke is berakta a saját konzultációjába, és a kampánykörútján buzdít az igennel szavazásra.
Videón a jelenet, ahogy Magyar az igenekre buzdít:
Az eddig napvilágot látott komolyabb elemzések között gyakorlatilag konszenzus van abban, hogy Ukrajna felvételébe belerokkanna az EU és Magyarország gazdasága is. Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője például kijelentette: az Ukrajnának szánt többletforrásokat az európai nemzetállamok gazdasága már nem tudná kitermelni, hanem a meglévő jóléti rendszerek átalakítása és potenciális megszorítások révén kellene előteremteni.
Ezt is ajánljuk a témában
Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló cikksorozatunk legújabb részében a lengyelországi hatásokat néztük meg.
***
Csatlakozzon a Mandiner Klubhoz, és váljon olvasóból résztvevővé!
Nyitókép: Magyar Péter a ricsei idősotthonban (Fotó: Magyar Péter YouTube-oldala)