„Ha kidobtak az ajtón, bemásztam az ablakon” – Borzi Vivien „celebspecialista” fotós a Mandinernek

Melyik voltál előbb, fotós vagy festőművész?

Ma elsősorban fotós vagyok, az a munkám, de ha visszagondolok, gyakorlatilag egyszerre indultam el mind a két úton. Egyébként a képeim nem teljesen a festmény kategóriába sorolhatók, sokkal inkább valamiféle modern térinstallációk, melyek fából készülnek, nagy méretben, 3D-ben. Ezáltal jobbról, szemből és balról nézve három különböző képet láthatunk, melyek térben is különböző geometrikus alakzatokat adnak ki, és a festését illetően tovább fokozom a térhatást, így a szemet becsapva néha mozgóképpé változnak. Visszatérve az eredeti kérdésre: tizenhat évesen elmentem egy Fajó János által szervezett nyári alkotótáborba. Eredetileg a fényképészek csoportjába jelentkeztem, de a tanárral nem igazán találtuk meg a közös hangot. Végül egy hét elteltével azt mondta, úgy látja, nekem a fotózáshoz nincs különösebb tehetségem. Ezért aztán úgy gondoltam, a festő palántáknál rajzolgatok pár napot, hogy teljen az idő. 

Fajó Jánosnak nagyon sokat köszönhetek, azt hiszem, őt nevezhetem a mesteremnek, hiszen aztán az évek során sokat tanultam tőle, a mentorom lett.

Akkor hogy lettél mégis fotós?

Kitartó, és elhivatott vagyok, aki képes küzdeni az álmaiért. Azt hiszem, 

és a szakma alapvető fortélyait elsajátítsam. Ezzel a tudással felvértezve, felkészülten mentem aztán a következő táborba. Leginkább magamnak akartam bizonyítani, hogy igenis megy ez nekem, van hozzá érzékem, tehetségem, és egyébként egész korán sikerült megalkotni a saját stílusomat a fotózásban. Hiába azonban minden igyekezet, a tanár továbbra sem fogadott el, de akkor már egész másra hivatkozott. Azzal indokolta az ellenszenvét, hogy „nem szép dolog más képeit elhozni”. Akkor jöttem rá két fontos dologra: az egyik, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, másrészt viszont azt éreztem , hogy jó úton járok.

Mik a kedvenc témáid a fotózásban?

Kizárólag embereket szoktam fotózni. Igyekszem érzelmeket megjeleníteni a képeimen keresztül. Ez a legfontosabb számomra. Megragadni olyan pillanatokat, amelyek érzelmeket váltanak ki. Ezért is örülök, ha párokat, családokat fényképezhetek. Nem tagadom, a fotóim idealisták, talán kicsit giccsesek is. 

az érzések mélyebb megélésére, az őszintébb, tisztább kapcsolatokra. Ez nem az a klasszikus alkalmazott fotográfia, amit már ötven éve gyártanak a sarki fotósok.

Leginkább celebeket fotózol, nevezhetlek celebspecialistának, vagy ezt skatulyának érzed?

Nem, ez nem egy olyan bélyeg, amit ne tudnék viselni. 

Őszinte leszek, ezek a fotózások mindig jó hangulatban telnek, öröm velük dolgozni. Mára már eljutottunk oda, hogy teljesen el merik magukat engedni a hozzám jövő hírességek, mert tudják, mire számíthatnak tőlem, és megvan a kölcsönös bizalom. Sokszor előfordul, hogy külön kérik azt, hogy én fotózzam őket, ami igazán megtisztelő.

Te választottad a celebvilágot vagy ők választottak téged? Hogyan lesz valakiből celebspecialista?

Huszonnégy éves koromig Mezőtúron éltem, sokáig azt gondoltam, nekem bőven elég, ha a szülővárosomban családot alapítok, gyereket nevelek, háztartást vezetek és mellette majd kicsit „kreatívoskodom”, fotózgatok, festegetek. Aztán valahogy mégsem így alakult. Az évek során rájöttem, hogy túl kicsi nekem ott a világ. Hogy van bennem valami, amit szeretnék mindenkinek megmutatni, nyomot hagyni a világban. Az egész egy vízalatti fotózással indult, egyszer ugyanis 

És ő csak úgy elment?

Megmondom őszintén, már nem is emlékszem, hogyan sikerült ezt elintéznem, de igen, eljött. Azt találtam ki, hogy víz alatti divatfotókat készítek, mert ilyet akkoriban Magyarországon még nem nagyon csináltak. Persze, ez nem ment simán, volt ugyanis egy apró bökkenő, nem igazán tudtam úszni. Ez okozott egy kisebb pánikot, legalábbis a fotózás kezdetén, amit rögzített a kamera is, mert az egyik kereskedelmi televízió eljött, hogy forgassanak egy riportot. Ott álltak vagy húszan, eljöttek Budapestről, operatőrök, sminkesek, modellek és nézték, ahogy próbálok nem elsüllyedni a két és fél méter mély vízben. Aztán vettem egy nagy levegőt és megcsináltam. Hát, valahogy így kezdődött. Ezek után 

Korábban már mondtad, hogy kitartó vagy. Ezek szerint ez inkább előnyödre volt az érvényesülésben, mint hátrányodra.

Én mindig az az ember voltam, akit ha kidobtak az ajtón, bemászott az ablakon. Megtanultam az évek során, hogy semmi nem jár alanyi jogon senkinek. Bármit is szeretnénk elérni, abba rengeteg munkát kell beletennünk, ez a siker titka. Az pedig különösen motivál, ha valamire azt mondják, nem lehet megcsinálni. Persze, ha a szüleimet kérdeznék, milyen volt egy olyan gyereket felnevelni, aki mindig az ellenkezőjét csinálta annak, amit mondtak neki, aki mindig mindent jobban tudott, mint ők, akkor valószínűleg azt felelnék, „Soha többé!”. De nyilván 

Úgy érzem, ha mindezt a munkám iránti szeretettel ötvözöm, talán sosem veszíthetek.

Újabban influenszerkedsz is.

Nevezhetjük annak is, de én 

Az influenszer-marketing persze egy működő modell, és mivel voltak az életben igazán nehéz időszakaim, azt gondolom, hasznosabb ha több lábon áll az ember. Akinek vannak követői, annak példát kell mutatni, segíteni másoknak, és én ezt elsősorban a mondanivalómon keresztül értem el, szavak segítségével. A privát üzenetekre is – legyen akár több száz – mindig mindenkinek válaszolok, mert úgy gondolom, hogy ha időt és energiát szánt valaki arra, hogy kikérje a véleményem vagy elmondja a gondolatait, akkor az a minimum, hogy megtisztelem a válaszommal. De 

Érdekes, a fotózásban éppen egy idealizált, már-már „giccsesen” tökéletes világot szeretsz létrehozni. Ezt te mondtad.

Igen, ez a kettősség mindenhol jelen van az életemben. Vannak a személyiségemnek különböző részei, ezért aztán másik rész jön elő, amikor fotózok, festek vagy influenszerkedem. 

Fotósként van a „giccsromantika”, de festés közben azt a kreativitásomat tudom megélni, ami teljesen más. Itt a stílusom teljesen letisztult, minimalista, szögletes és rendezett. Amikor festek, a negatív energiáimat változtatom át pozitívakra, a kesze-kusza életemből kilépek egy kicsit és igazán fegyelmezetté válok. Ha valamelyiket nem csinálnám a fotózás és a festés közül, biztosan hiányérzetem lenne. Kiegészítik egymást, ahogy minden kreatív tevékenység hozzáad az életemhez, ami csak így lehet teljes.