A „celebspecialista” nem egy olyan bélyeg, amit ne tudna viselni – árulta el Borzi Vivien, aki büszke rá, hogy ő a celebvilág legkeresettebb fotósa. A festőművészként is tevékenykedő alkotó a Mandinernek azt is elárula, miért nem szereti, ha influenszernek nevezik. Interjúnk.
Melyik voltál előbb, fotós vagy festőművész?
Ma elsősorban fotós vagyok, az a munkám, de ha visszagondolok, gyakorlatilag egyszerre indultam el mind a két úton. Egyébként a képeim nem teljesen a festmény kategóriába sorolhatók, sokkal inkább valamiféle modern térinstallációk, melyek fából készülnek, nagy méretben, 3D-ben. Ezáltal jobbról, szemből és balról nézve három különböző képet láthatunk, melyek térben is különböző geometrikus alakzatokat adnak ki, és a festését illetően tovább fokozom a térhatást, így a szemet becsapva néha mozgóképpé változnak. Visszatérve az eredeti kérdésre: tizenhat évesen elmentem egy Fajó János által szervezett nyári alkotótáborba. Eredetileg a fényképészek csoportjába jelentkeztem, de a tanárral nem igazán találtuk meg a közös hangot. Végül egy hét elteltével azt mondta, úgy látja, nekem a fotózáshoz nincs különösebb tehetségem. Ezért aztán úgy gondoltam, a festő palántáknál rajzolgatok pár napot, hogy teljen az idő.
Fajó tanár úr azonnal felfigyelt rám, tetszettek neki a skicceim, így lehetőséget adott arra, hogy egyet közülük megfessek. Ez volt az első sikerélményem, ami az alkotáshoz kapcsolódik.
Fajó Jánosnak nagyon sokat köszönhetek, azt hiszem, őt nevezhetem a mesteremnek, hiszen aztán az évek során sokat tanultam tőle, a mentorom lett.
Akkor hogy lettél mégis fotós?
Kitartó, és elhivatott vagyok, aki képes küzdeni az álmaiért. Azt hiszem,
éppen a fényképész csoportban tapasztalt negatív élmény ösztökélt arra, hogy utána egy évet végig fotózással töltsek,
és a szakma alapvető fortélyait elsajátítsam. Ezzel a tudással felvértezve, felkészülten mentem aztán a következő táborba. Leginkább magamnak akartam bizonyítani, hogy igenis megy ez nekem, van hozzá érzékem, tehetségem, és egyébként egész korán sikerült megalkotni a saját stílusomat a fotózásban. Hiába azonban minden igyekezet, a tanár továbbra sem fogadott el, de akkor már egész másra hivatkozott. Azzal indokolta az ellenszenvét, hogy „nem szép dolog más képeit elhozni”. Akkor jöttem rá két fontos dologra: az egyik, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, másrészt viszont azt éreztem , hogy jó úton járok.
Mik a kedvenc témáid a fotózásban?
Kizárólag embereket szoktam fotózni. Igyekszem érzelmeket megjeleníteni a képeimen keresztül. Ez a legfontosabb számomra. Megragadni olyan pillanatokat, amelyek érzelmeket váltanak ki. Ezért is örülök, ha párokat, családokat fényképezhetek. Nem tagadom, a fotóim idealisták, talán kicsit giccsesek is.
Az a nem titkolt célom, hogy ha valaki megnézi a fényképeimet, vágyakozni kezdjen egy szebb, boldogabb életre,
az érzések mélyebb megélésére, az őszintébb, tisztább kapcsolatokra. Ez nem az a klasszikus alkalmazott fotográfia, amit már ötven éve gyártanak a sarki fotósok.
Leginkább celebeket fotózol, nevezhetlek celebspecialistának, vagy ezt skatulyának érzed?
Nem, ez nem egy olyan bélyeg, amit ne tudnék viselni.
Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt években én fényképezhettem a legtöbb celebet Magyarországon.
Őszinte leszek, ezek a fotózások mindig jó hangulatban telnek, öröm velük dolgozni. Mára már eljutottunk oda, hogy teljesen el merik magukat engedni a hozzám jövő hírességek, mert tudják, mire számíthatnak tőlem, és megvan a kölcsönös bizalom. Sokszor előfordul, hogy külön kérik azt, hogy én fotózzam őket, ami igazán megtisztelő.
Te választottad a celebvilágot vagy ők választottak téged? Hogyan lesz valakiből celebspecialista?
Huszonnégy éves koromig Mezőtúron éltem, sokáig azt gondoltam, nekem bőven elég, ha a szülővárosomban családot alapítok, gyereket nevelek, háztartást vezetek és mellette majd kicsit „kreatívoskodom”, fotózgatok, festegetek. Aztán valahogy mégsem így alakult. Az évek során rájöttem, hogy túl kicsi nekem ott a világ. Hogy van bennem valami, amit szeretnék mindenkinek megmutatni, nyomot hagyni a világban. Az egész egy vízalatti fotózással indult, egyszer ugyanis
kitaláltam, hogy elhívom a megasztáros (akkoriban ők voltak a legmenőbb hírességek) Hient egy fotózásra Mezőtúrra.
És ő csak úgy elment?
Megmondom őszintén, már nem is emlékszem, hogyan sikerült ezt elintéznem, de igen, eljött. Azt találtam ki, hogy víz alatti divatfotókat készítek, mert ilyet akkoriban Magyarországon még nem nagyon csináltak. Persze, ez nem ment simán, volt ugyanis egy apró bökkenő, nem igazán tudtam úszni. Ez okozott egy kisebb pánikot, legalábbis a fotózás kezdetén, amit rögzített a kamera is, mert az egyik kereskedelmi televízió eljött, hogy forgassanak egy riportot. Ott álltak vagy húszan, eljöttek Budapestről, operatőrök, sminkesek, modellek és nézték, ahogy próbálok nem elsüllyedni a két és fél méter mély vízben. Aztán vettem egy nagy levegőt és megcsináltam. Hát, valahogy így kezdődött. Ezek után
megkerestem Nánási Palit, hogy szeretnék tőle fotós leckéket venni. Az első három-négy alkalommal elhajtott azzal, hogy ő nem tanít senkit, aztán végül azt mondta, „Tudod mit? Gyere, ülj le és figyelj”.
Korábban már mondtad, hogy kitartó vagy. Ezek szerint ez inkább előnyödre volt az érvényesülésben, mint hátrányodra.
Én mindig az az ember voltam, akit ha kidobtak az ajtón, bemászott az ablakon. Megtanultam az évek során, hogy semmi nem jár alanyi jogon senkinek. Bármit is szeretnénk elérni, abba rengeteg munkát kell beletennünk, ez a siker titka. Az pedig különösen motivál, ha valamire azt mondják, nem lehet megcsinálni. Persze, ha a szüleimet kérdeznék, milyen volt egy olyan gyereket felnevelni, aki mindig az ellenkezőjét csinálta annak, amit mondtak neki, aki mindig mindent jobban tudott, mint ők, akkor valószínűleg azt felelnék, „Soha többé!”. De nyilván
sokat változtam, szelídültem az eltelt évek alatt, és az akaratosságomat felváltotta az állhatatosság.
Úgy érzem, ha mindezt a munkám iránti szeretettel ötvözöm, talán sosem veszíthetek.
Újabban influenszerkedsz is.
Nevezhetjük annak is, de én
nem igazán szeretem ezt a kifejezést, mert számomra azt jelenti, hogy valaki valós tartalom, valós produktum nélkül reklámoz valamit.
Az influenszer-marketing persze egy működő modell, és mivel voltak az életben igazán nehéz időszakaim, azt gondolom, hasznosabb ha több lábon áll az ember. Akinek vannak követői, annak példát kell mutatni, segíteni másoknak, és én ezt elsősorban a mondanivalómon keresztül értem el, szavak segítségével. A privát üzenetekre is – legyen akár több száz – mindig mindenkinek válaszolok, mert úgy gondolom, hogy ha időt és energiát szánt valaki arra, hogy kikérje a véleményem vagy elmondja a gondolatait, akkor az a minimum, hogy megtisztelem a válaszommal. De
fontosnak tartom, hogy „influenszerként” ne csak a jó és szép dolgokkal foglalkozzak, hanem elmondjam, leírjam a negatív élményeimet is, olyanokat, amelyeket nem szokás az Instagramra feltölteni, mert ott mindig minden tökéletes.
Érdekes, a fotózásban éppen egy idealizált, már-már „giccsesen” tökéletes világot szeretsz létrehozni. Ezt te mondtad.
Igen, ez a kettősség mindenhol jelen van az életemben. Vannak a személyiségemnek különböző részei, ezért aztán másik rész jön elő, amikor fotózok, festek vagy influenszerkedem.
A fotós és a festő énem tökéletes ellentétei egymásnak.
Fotósként van a „giccsromantika”, de festés közben azt a kreativitásomat tudom megélni, ami teljesen más. Itt a stílusom teljesen letisztult, minimalista, szögletes és rendezett. Amikor festek, a negatív energiáimat változtatom át pozitívakra, a kesze-kusza életemből kilépek egy kicsit és igazán fegyelmezetté válok. Ha valamelyiket nem csinálnám a fotózás és a festés közül, biztosan hiányérzetem lenne. Kiegészítik egymást, ahogy minden kreatív tevékenység hozzáad az életemhez, ami csak így lehet teljes.
Tényleg 20 százalékkal vezet a Tisza vagy hamisít a Medián? Kivéreztetéses tervvel buktatnák meg a választások után Orbánt Brüsszelből. Mutatjuk a részleteket. Itt a Mesterterv legújabb adása.
Ez a mesterhármas valóban mindenre képes.
Váratlan helyen tűnt fel a miniszterelnök.
Csík korábban a Momentum színeiben polgármester választáson is megmérette magát. De egy jó ideje már Magyar Péter szekerét tolja, és nem válogat az eszközökben, ha a Tisza-vezérről van szó.
A derült időnek köszönhető műholdfelvételek különleges részletességgel mutatják meg az országot borító vastag havat.
A miniszter úr idén sem szakított a hagyományokkal.
Duna-történet, cívis botanika, bogáncs és liliom: jól látszik, hogy múzeumaink tárlatai Dunavecsétől Debrecenig egyre többször dolgozzák fel a természetvédelem témáját.
Felfoghatatlan, ami a legvégén történt.
Elszabadultak az indulatok.
